Australian Open: Mérföldkő ez a siker – Bondár Anna

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 12:39
null
Bondár Anna továbbjutott (Fotó: Földi Imre, archív)
Felszabadultan nyilatkozott Bondár Anna azután, hogy továbbjutott a második fordulóba hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, és megszerezte első Grand Slam-főtáblás győzelmét.

 

„Mérföldkő ez a siker, tavaly hiányérzetem is volt emiatt, hogy nem jött össze – mondta Bondár Anna a Tennis 4U Facebook-oldalon. – Jól ismertem Bogdant, tudtam, hogy mire számítsak, de a második szettben elkezdtem túl sokat gondolkozni, ezért vesztettem sorozatban hét gémet. Örülök, hogy a végét én bírtam jobban.”

A 64 között a 2017-ben Roland Garros-győztes lett Jelena Ostapenko vár a 25 éves magyarra.

„Nem lesz könnyű ellenfél, mert nagyon agresszívan játszik, úgyhogy rövid labdamenetekre kell felkészülnöm. A jó szerva nagyon fontos lesz” – tette hozzá.

Gálfi Dalma ugyanakkor keserűen értékelt a kínai Cseng Csin-ventől elszenvedett sima vereség után.

„Az elmúlt két hétben sok minden történt velem, ráadásul nem túl pozitív dolgok. Aucklandben elkaptam egy bélfertőzést, amitől nagyon legyengültem, ezért adtam fel az adelaide-i meccsemet is. Itt, Melbourne-ben már tudtam edzeni, de két napja edzés közben becsípődött a hátam, azóta próbáltuk rendbe hozni, de nem voltam ma százszázalékos a pályán. Eleve nehéz sorsolást kaptam, tökéletes állapotban is nehéz lett volna megverni a kínait” – jelentette ki szomorúan, hozzáfűzve, a második szettben már csak az hajtotta őt, hogy ne legyen 6:0, 6:0 a meccs vége.

Udvardy Panna azzal kezdte a kolumbiai Camila Osoriótól elszenvedett vereség után, hogy nem az ő akarata érvényesült a pályán.

„Nem tudtam úgy játszani, ahogy elterveztem, Osorio rám erőltette a stílusát. Ez már a második főtáblám itt, de így sem sikerült teljesen ellazulnom” – közölte, majd kitért arra, hogy párosban sem lesz könnyű dolga, mivel új partnerével, a spanyol Bolsovával éppen a kétszeres bajnok Babos Timeáék ellen kezdenek majd.

1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért) (Tv: Eurosport1, Eurosport2)
Férfiak
Fucsovics Márton–Federico Coria (argentin) 4:6, 7:5, 2:6, 7:6 (8–6), 6:2
Nők
Bondár Anna–Ana Bogdan (román) 6:2, 2:6, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 29.)–Gálfi Dalma 6:0, 6:2
Camila Osorio (kolumbiai)–Udvardy Panna 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek

A női teniszezők jogosultak 12 hónap fizetett szülési szabadságra

Tenisz
2025.03.07. 10:39

Djokovics túl van a sérülésén és duplázna az Egyesült Államokban

Tenisz
2025.03.07. 10:21

Babosék és Stollárék is nagy csatában nyertek Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.07. 09:00

Tenisz: nehéz csoportba kerültek a magyarok a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.03.06. 15:49

Gyász: elhunyt a legendás ausztrál teniszező, Fred Stolle

Tenisz
2025.03.06. 09:36

Tenisz: A negyedik lányom volt ez a torna – Márky Jenő

Tenisz
2025.03.05. 08:01

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
2025.03.04. 12:26

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.04. 08:33
Ezek is érdekelhetik