Máthé Gábor nyolcévesen fogott először teniszütőt a kezébe, amikor hobbiszinten játszó édesapja magával vitte az egyik meccsére. Ahogy mondani szokás, egyből működött a kémia, „tetszett, jól is ment, és persze akartam is nagyon teniszezni” – idézte fel a kezdeteket közel három évtized távlatából a debreceni játékos, aki tízéves korában már versenyen indult. De hogy mégsem szokványos sportolói karrier indulásának emlékmorzsáit söpörte össze a 37 esztendős teniszező, azt – ha más nem is – jelzi a fülében diszkréten elhelyezett áttetsző műanyag készülék.
Gábor születésétől fogva hallássérült: bal fülére szinte semmit sem hall, jobb füle károsodásának mértéke pedig 55 decibel. Hallókészülék nélkül nem érzékeli a külvilág hangjait – a labda pattanását, a salakon csúszva fékező cipő surrogását vagy a háló susogását éppúgy nem, mint mondjuk a székbíró hangját. Akkor sem, amikor azt mondja: „Game, Set, Match: Máthé”.
Mint idén január 29-én a melbourne-i döntőben, amelyben Gábor 6:4, 6:2-re legyőzte szlovén ellenfelét, Marino Keglt. Nem akármilyen mérkőzés volt, nem akármilyen téttel: először rendeztek Australian Opent hallássérült teniszezőknek. Máthé Gábor így tulajdonképpen nemcsak megnyerte a tornát, de a verseny első férfi győzteseként mindjárt sporttörténelmet írt.
„Amikor tavaly novemberben megtudtam, hogy megrendezik a hallássérültek Australian Openjét, arra gondoltam, nagy élmény lesz ez nekünk, rögtön utána viszont arra, hogy milyen jó lenne megnyerni – elevenítette fel első benyomásait a DEAC sportolója, aki már több mint két éve Budapesten készül Temesvári Andrea irányítása mellett. – Tavaly év közben többször is kijött a lépés, májusban ezüstérmes lettem a brazíliai siketlimpián, versenyt tudtam nyerni itthon az épek között is, a magyar ranglistán a legjobb tíz közé kerültem, egyszóval jó formában éreztem magam.”
A jó forma kitartott Melbourne-ig, ahová teljesen egyedül utazott ki – így minimalizálva a költségeket. A hallássérült Australian Openre a férfi- és a női világranglista legjobb tíz-tíz versenyzője kapott meghívást, Gábor második kiemeltként vágott neki a háromnapos tornának. A résztvevőket két ötös csoportba sorolták, majd a két csoportelső jutott be a fináléba. Neki talán az első, a francia Mikaël Laurent elleni mérkőzés ment a legnehezebben (2013-ban őt győzte le a szófiai siketlimpia döntőjében), mert bár volt ideje akklimatizálódni és megszokni a kemény pálya gyorsaságát, azért a tét és a lehetőség izgatottá tette. A 7:6-ra hozott első játszma után megnyugodott, 6:2-re nyerte meg a másodikat, és így a mérkőzést is, a folytatásban pedig már nem ismert pardont. Játszmát sem veszítve verte sorban az ellenfeleket, a brit Esah Hayat ellen 6:2, 6:2-re, az ausztrál John Luival szemben 6:3, 6:1-re diadalmaskodott, majd a csoportdöntőnek is beillő utolsó partin 6:4, 6:2-re győzte le a világbajnok indiai Prithvi Sekhart. (A meccseiket egyébként a kisebb hátsó pályákon rendezték, a döntőt viszont már a „hármasra” vitték a rendezők.) A másik kvintettből a tavalyi siketlimpiai bajnok cseh Jaroslav Smedeket ígérte ellenfélül a papírforma, a Gábornál 17 évvel fiatalabb (!) rivális azonban némi meglepetésre nem került be a döntőbe. A már említett szlovén Kegl igen, de ennél többet nem tudott tenni a trófea megszerzéséért, Máthé Gábor a játék minden elemében jobbnak bizonyult nála. „A cseh fiú ellen negatív a mérlegem – mondta –, a brazíliai döntőben is ő állított meg, Kegl viszont még sohasem vert meg. Talán ezért, talán mert stabilnak éreztem a formám, egyáltalán nem izgultam. Már az elején megbrékeltem, és onnantól végig én irányítottam a mérkőzést.”
A hallássérült versenyek sajátja, hogy a sportolók nem használhatnak hallókészüléket. Gábor azt mondja, az esélyegyenlőség jegyében, hiszen akadnak olyanok, akik még készülékkel sem hallanak semmit. A csend viszont mindenkinek egyforma. A friss magyar Australian Open-győztes szerint egyébként nem is ez jelenti a fő nehézséget, hiszen amikor siketek ellen versenyez, hetekkel előtte kiveszi a füléből a hallókészüléket az edzéseken. Ha nem hall, nem érzi magát olyan otthonosan a pályán, de ez megszokható, és nagyobb összpontosítással ki lehet váltani a teljesen „kiiktatott” érzékszervet. Ilyenkor jobban figyel a szervára, többször nézi az ellenfél helyezkedését, igyekszik a másik mozgásából kikövetkeztetni, hogy mire számíthat. „Ha azonban egy hallássérült verseny után nem sokkal az épek között is elindulok, és újra hallom a hangokat, az kifejezetten zavaró, kell egy-két nap, hogy újra összerendeződjenek a fejemben a dolgok.”
Ennek ellenére egyre szívesebben és egyre többször indul az épek viadalain, Magyarországon szinte minden fontos megméretésen ott van (jelenleg kilencedik a magyar rangsorban, amelyet Fucsovics Márton vezet), és arra törekszik, hogy néhány nemzetközi ITF-versennyel bővüljön a naptára. A következő, hallássérültek közötti tornája Le Havre-ban lesz, az esztendő fő versenyének a szeptember végén Krétán kezdődő világbajnokságot tartja. A távlati céljai között pedig ott lebeg a 2025-ös tokiói siketlimpia is, amelyiken negyvenévesen vehetne részt.
Na nem mintha ez akadálya lennek a folytatásnak, hiszen a nemzetközi versenyen már 2000-ben elinduló, az eddigi öt siketlimpiáján mindhárom éremfajtából egyet begyűjtő (2013-ban arany-, 2022-ben ezüst-, 2009-ben bronzérmes lett) Máthé Gábor a negyedik ikszhez közelítve is párját ritkító elszántsággal, ép hallású versenytársai között is ritkán megfigyelhető alázattal készül hétről hétre. Hétfőnként reggel hatkor indul el Debrecenből Budapestre autóval, Temesvári Andrea mindennap edzést tart neki a Budai Tenisz Centrumban, ezen felül Varga Antal erőnléti edző is feladatokkal látja el, legyen szó úszásról, futásról, konditermi erősítésről vagy gyógytornáról. Péntek késő délutánig tart a sűrű program, akkor indul vissza Debrecenbe a családjához. És hétfőn kezdi az egészet elölről. Hangsúlyozzuk, 37 évesen, tíz-tizenöt évvel fiatalabb ellenfelekkel szemben helytállva.
„Akadnak rosszabb napjaim, eleinte Budapesten is nehéz volt, mert nem akartam csalódást okozni. Ma már viszont minden a helyére került, nagyon szeretek idejárni edzeni, jó a társaság, kedvesek az emberek, érzem a törődést, azt, hogy fontos vagyok, és persze az eredmények is jönnek, megéri a munkát belefektetni. De tulajdonképpen nem is nehéz elszántnak és motiváltnak maradnom, mert továbbra is nagyon szeretek teniszezni, ez az életem!”
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. február 18-i lapszámában jelent meg.)