„Megint rájöttem, hogy az emberiség nagy részéből kihalt az empátia és előtérbe került a hazugság, önzőség, hálátlanság.
Ezzel természetesen együtt jár a »kivagyiság« és a fene nagy öntudat, csak sajnos sokszor nincs mire.
Szívós munkával (igen, sokszor kőkemény, embert próbáló melóval) kikerültek a mocsárból, 3 percet töltöttek a fényben és egy csapásra azt hiszik, hogy a világ összes tudása a zsebükben lapul.
Ők azok, akik a szemedbe mézesmázosak, de mivel saját, kicsinyes céljaiknál egyikük sem lát tovább, boldogan hátba szúrnak, vagy ha a földön vagy, beléd rúgnak.
Az ilyen embereknek egy önálló, önmaguk fejlesztésére szolgáló gondolatuk sincs, hiszen azzal akarnak jobbnak tűnni, hogy másokat megaláznak és a földbe döngölnek, mit sem törődve azzal, hogy más fénye által ők maguk is ragyogóbbak lehetnének.
A nap legvégén a saját, lelketlen képmásuk bambul vissza rájuk a tükörből; véleményem szerint ez durva büntetés számukra; és arra sem jönnek rá, hogy ha mindenki jobb lenne, általunk jobb világban élnénk.
Egyet jegyezzetek meg:
a sas soha nem törődik azzal; mit gondol róla a veréb…”