Marozsán Fábián: Ne tegyenek rám nyomást!

– Nem beszélgettünk még, mióta véget ért a római tündérmese. Hogy élte meg utolsó, Borna Coric elleni mérkőzését a nyolcaddöntőben, amelyen szoros csatában, döntő szettben kapott ki?
– Nehéz meccs volt. Örültem volna a pihenőnek, ha van időm megemészteni a Carlos Alcaraz legyőzése után érzett boldogságot. Késő estére tették a találkozót, próbáltak időt adni, hogy pihenjek valamennyit. A kisebb sérüléseim, a combhajlító izmom is rosszabb lett a spanyol ellen, és a körülmények is Coric játékának kedveztek. Mindketten másfél szettet játszottunk jól, csak én az első másfelet, ő meg a másodikat – vagyis jobb időben. Kijött a rutinja, ezért tizenhatodik a világon, én pedig egyelőre csak a százharmincötödik.

– Azért így is remekül helyt állt. Vagy másképp érzi?
– Pici hiányérzet van bennem, mert ha ezt is megcsinálom, a legjobb százba kerülök a világranglistán, és Wimbledonban főtáblás vagyok. Jó lett volna ezzel megkoronázni az egész hetet, főleg egy újabb rendkívül erős, top húszas teniszező ellen. Hatalmas dolog lett volna, ha mindez összejön, nem csak nekem, hanem az egész országnak, a magyar tenisznek is – és már csak egy győzelemre voltam ettől. Így is örülök, tudni kell értékelni ezt az eredményt, nem vagyok kapzsi.

– Igaz, a top száz nem lett meg, de hétfőtől nagyon közel lesz hozzá, a 114. helyre jön fel a nemzetközi rangsorban. Mit jelent önnek ez a helyezés?
– A realitást. Lehet, hogy legyőztem Carlos Alcarazt, de az ő játéka feküdt, és a körülmények is kedveztek nekem, Borna Coric esetében ez már másként volt. Biztos sokan mondják most, hogy ha a volt és leendő világelső ellen sikerült, akkor most már mindenkit meg kell vernem, de az az igazság, hogy a top kétszáz-kétszázötven között mindenki brutálisan jó. A száznyolcvanadik és a százhuszadik között annyi a különbség, hogy aki százhuszadik, az öt-hat mérkőzéssel többet nyert, amiben lehet, hogy benne volt egy challengertorna-győzelem is.

– A játéka Rómában sokkal színvonalasabb volt annál, amit a világranglista-helyezése alapján feltételezhetnénk.
– Igen, de erőn felül teljesítettem. Senkitől nem várható el, hogy folyamatosan így tegyen! Nem lehet miden nap beleszakadni a munkába. Most rám nehezedik, hogy a külső szemlélők szerint szinte kötelező megint nyerni, de a tenisz nem ilyen.

– Kifejtené, mire gondol? Milyen a tenisz?

– Sok tényezőből tevődik össze. A játékom, a technikai tudásom alapján tényleg beférek már a legjobb százba, hiszen másképp nem győztem volna le három top százas játékost is egy hét alatt. De ahhoz, hogy előrébb lépjek a rangsorban, stabil teljesítmény kell, a stabil teljesítményhez pedig megfelelő erőnlét és mentális kiegyensúlyozottság.

– Ön hogy áll most a stabilitás szempontjából?
– Nálam még nagyobbak a hullámok, és Rómában épp volt egy kilengés felfelé. Aki a legjobb százban van, az egyenletesen teljesít, aki a legjobb ötvenben, annak ehhez még vannak kiugró sikerei is. Ahogy már mondtam: a legjobb kétszázban mindenki nagyon jól játszik, a mestertornán volt egy sorsolásom, amit ki tudtam használni, de valószínűleg fogok még kikapni jóval alacsonyabban rangsorolt játékostól, ahogy mindig benne van a bravúr is a játékomban.

– Mi kell ahhoz, hogy ez a hullámzás megszűnjön?
–Ha tudnám, már lehet, hogy világelső lennék! Van, ahol tanítják, mert az edzők át tudják adni a tapasztalatot. Van, akinek vele született érzéke van hozzá, és olyan is, akit így nevel a családja. Alcaraz már tizenkilenc évesen eljutott idáig, van, aki csak harmincévesen érik meg erre, és akkor jön rá, hogy már a húszas éveiben is ilyen mentalitással kellett volna játszania. Mi is dolgozunk rajta, hogy rátaláljunk a megfelelő útra.

– Hogy viseli a felhajtást, ami Alcaraz elleni bravúrját övezi? Ki tudja zárni?
– Igyekszem, de nem sikerül teljesen...Valamennyire spannol, és meg akarom mutatni, hogy megy ez, de félek, hogy visszaüt. Most mindenki figyel, és azon fogok idegeskedni, hogy megfelelek-e a kívülről jövő elvárásoknak. Én ezt nem akarom, ne tegyenek rám nyomást!

– Van olyan módszere, amivel kezelni tudja a fokozott érdeklődést?
– Sem technikám, sem taktikám nincs, mert annyira új ez a helyzet, semmilyen tapasztalatom nincs. Zöldfülű vagyok, nem tudom, merre induljak, és a környezetem sem gyakorlott ebben. De megteszek mindent, hogy a teniszre koncentráljak, nem is akarok most már sok interjút adni, amíg haza nem térek.

– Hétfőn már kezdődik a Roland Garros selejtezője. Kik segítik most, hogy el tudjon vonatkoztatni mindettől?
– Az utazóedzőm, Pataki Márk, sokat beszélek a családommal is, és rengeteget köszönhetek a menedzseremnek, Somogyi Zsoltnak, aki amellett, hogy a szerződéseimet, a szponzori megállapodásokat intézi, rengeteget foglalkozik a lelki világommal is. Mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljek, mellettem vannak akkor is, amikor épp nem megy annyira a játék.

– Palágyi Miklóssal is egyeztet?
– Igen, szoktunk beszélni, amikor nincs velem, de főként inkább üzeneteket váltunk. Időnként ilyenkor is ellát tanácsokkal a következő ellenfelekkel kapcsolatban, biztat, ha kikapok, és gratulál, ha sikert érek el. De figyel rá, hogy ne zavarja meg a gördülékeny munkát távolról.

– Csütörtökön meg is érkezett Párizsba. Hogy érzi magát?
– Már edzettünk is aznap este, egyórás átmozgató tréning volt. A repülőút után nagyobb terhelést nem akartunk, de Rómában volt egy teljes pihenőnapom, és kettőt nem akartunk kihayni. Pénteken már kétszer is pályán voltam, először egy szlovák játékossal edzettem, aki gyorsakat üt, délután pedig egy svájci teniszezővel, aki tördeli a ritmust, szerva-röpte játéka van. Arra is figyelünk, hogy többféle játékstílus ellen gyakoroljam a teniszt az adott körülmények között.

– Milyenek a körülmények a francia fővárosban?
– Felemás érzésem van: a pálya tökéletes, kevés a hiba, viszont csúszósabb, mint Rómában, és keményebb labda. Üti a kezemet, ami kicsit zavar, meg kell szokni. Remélem, ez a pár nap segít, és tudok alkalmazkodni.

– Mit gondol, meddig juthat a salakos majortornán?
– A jelenlegi, százharmincötödik helyezésemmel fognak sorsolni a selejtezőre, papírforma alapján egy győztes mérkőzés a realitás, ennyit szeretnék nyerni – ha százkilencvenedik lennék, akkor is ezt mondanám. Az elmúlt hét alapján azért szeretnék eljutni a főtábla kapujáig, és megküzdeni a feljutásért.