Australian Open: a világelső legyőzte a korábbi bajnokot a női mezőnyben

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.16. 13:09
null
Swiatek (balra) jutott tovább (Fotó: Getty Images)
A női világelső Iga Swiatek a várakozásoknak megfelelően kiejtette a korábbi győztes Sofia Kenint az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) első fordulójában. A férfiaknál nyert Carlos Alcaraz és Alexander Zverev is.

 

Iga Swiatek számított egyértelmű esélyesnek a világranglista 41. helyen álló Sofia Kenin ellen, aki 2020-ban már megnyerte az AO-t. Az első szett a rövidítésben dőlt el, a második viszont már sima volt, azt 6:2-vel húzta be a lengyel világelső, aki a második fordulóban majd azzal a Danielle Collinsszal csap össze, aki a 2016-os AO-győztes Angelique Kerbert búcsúztatta három játszmában.

Swiatek egyébként a 2020-as Roland Garros döntőjében is legyőzte Kenint.

A férfiaknál Carlos Alcaraz három szettben abszolválta az első kört, a francia Richard Gasquet-t verte könnyedén. A világranglista másodikjához hasonlóan a hatodik helyen kiemelt német Alexander Zverev is sikerrel vette az első akadályt, ő honfitársát, Dominik Koepfert búcsúztatta négy szettben.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a legjobb 64 közé jutásért)

Swiatek (lengyel, 1.)–Kenin (amerikai) 7:6 (7–2), 6:2
Collins (amerikai)–Kerber (német) 6:2, 3:6, 6:1
Ostapenko (lett, 11.)–Birrell (ausztrál) 7:6 (7–5), 6:1
Tauson (dán)–Minnen (belga) 7:5, 7:5
Azarenka (fehérorosz, 18.)–Giorgi (olasz) 6:1, 4:6, 6:3
Navarro (amerikai, 27.)–Vang Hszi-jü (kínai) 6:1, 6:7 (5–7), 7:5
Cocciaretto (olasz)–Sun (svájci) 6:1, 7:5
Ribakina (kazah, 3.)–Ka. Plísková (cseh) 7:6 (8–6), 6:4
Blinkova (orosz)–Bucsa (spanyol) 6:2, 6:4
Stephens (amerikai)–Gadecki (ausztrál) 6:3, 6:1
Kaszatkina (orosz, 14.)–Stearns (amerikai) 6:2, 3:6, 6:2
Cseng Csin-ven (kínai, 12.)–Krueger (amerikai) 3:6, 6:2, 6:3
Boulter (brit)–Jüan Jüe (kínai) 7:5, 7:6 (7–1)
Raducanu (brit)–Rogers (amerikai) 6:3, 6:2
Vang Jafan (kínai)–Cirstea (román, 22.) 0:6, 7:5, 6:2
Dodin (francia)–Csu Lin (kínai, 29.) 6:4, 6:3
Trevisan (olasz)–Zarazúa (mexikói) 4:6, 6:4, 6:2
Burel (francia)–Krunics (szerb) 6:4, 6:1
Pegula (amerikai, 5.)–Marino (kanadai) 6:2, 6:4
Tomljanovic (ausztrál)–Martic (horvát) 7:6 (7–3), 4:6, 6:4

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Swiatek (lengyel, 1.)–Collins (amerikai)
Kessler (amerikai)–Nosková (cseh)
Szvitolina (ukrán, 19.)–Tomova (bolgár)
Siniaková (cseh)–Golubic (svájci)
Ostapenko (lett, 11.)–Tomljanovic (ausztrál)
Tauson (dán)–Azarenka (fehérorosz, 18.)
Navarro (amerikai, 27.)–Cocciaretto (olasz)
Gracheva (francia)–Jasztremszka (ukrán)
Ribakina (kazah, 3.)–Blinkova (orosz)
Maria (német)–Paolini (olasz, 26.)
Rus (holland)–Kalinszkaja (orosz)
Stephens (amerikai)–Kaszatkina (orosz, 14.)
Cseng Csin-ven (kínai, 12.)–Boulter (brit)
Raducanu (brit)–Vang Jafan (kínai)
Dodin (francia)–Trevisan (olasz)
Burel (francia)–Pegula (amerikai, 5.)
Szakkari (görög, 8.)–Avaneszjan (orosz)
Kosztjuk (ukrán)–Mertens (belga, 25.)
Wozniacki (dán)–Tyimofejeva (orosz)
Kornejeva (orosz)–Haddad Maia (brazil, 10.)
Garcia (francia, 16.)–Frech (lengyel)
Zaharova (orosz)–Juvan (szlovén)
Fernandez (kanadai, 32.)–Parks (amerikai)
Dolehide (amerikai)–Gauff (amerikai, 4.)
Dzsabur (tunéziai, 6.)–Andrejeva (orosz)
Rahimova (orosz)–Parry (francia)
Siegemund (német)–Hunter (ausztrál)
Korpatsch (német)–Krejcíková (cseh, 9.)
Parks (amerikai)–Podoroska (argentin)
Badosa (spanyol)–Pavljucsenkova (orosz)
Curenko (ukrán, 28.)–Masarova (spanyol)
B. Fruhvirtová (cseh)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (a legjobb 64 közé jutásért)

Rune (dán, 8.)–Nisioka (japán) 6:2, 4:6, 7:6 (7–3), 6:4
Cazaux (francia)–Djere (szerbiai) 6:2, 6:7 (3–7), 6:2, 3:6, 6:2
Fils (francia)–Vesely (cseh) 4:6, 7:5, 6:2, 6:3
Griekspoor (holland, 28.)–Szafiullin (orosz) 2:6, 3:6, 7:6 (7–3), 6:4, 7:5
Kokkinakis (ausztrál)–Ofner (osztrák) 7:6 (7–1), 2:6, 6:7 (4–7), 6:1, 7:6 (10–8)
Zverev (német, 6.)–Köpfer (német) 4:6, 6:3, 7:6 (7–3), 6:3
Klein (szlovák)–Kvon Szun Vu (dél-koreai) 7:6 (7–0), 4:6, 7:6 (7–3), 6:3
Michelsen (amerikai)–McCabe (ausztrál) 7:6 (7–5), 3:6, 6:1, 6:2
Lehecka (cseh, 32.)–Zapata (spanyol) 6:3, 6:2, 6:3
Norrie (brit, 18.)–Varillas (perui) 6:4, 6:4, 6:2
Zeppieri (olasz)–Lajovics (szerb) 6:3, 3:6, 6:3, 7:6 (7–3)
Ruud (norvég, 11.)–Ramos (spanyol) 6:1, 6:3, 6:1
Paul (amerikai, 14.)–Barrere (francia) 6:2, 6:3, 6:3
Draper (brit)–Giron (amerikai) 6:4, 3:6, 4:6, 6:0, 6:2
Nagal (indiai)–Bublik (kazah, 31.) 6:4, 6:2, 7:6 (7–5)
Sang (kínai)–McDonald (amerikai) 6:3, 1:6, 3:6, 6:4, 6:2
Sonego (olasz)–Evans (brit) 4:6, 7:6 (10–8), 6:2, 7:6 (7–4)
Alcaraz (spanyol, 2.)–Gasquet (francia) 7:6 (7–5), 6:1, 6:2

A MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ MÉRKŐZÉSEK
Fucsovics Márton–Grigor Dimitrov (bolgár, 13.) 6:4, 3:6, 6:7 (1–7), 2:6
Valkusz Máté–Max Purcell (ausztrál) 6:3, 6:7 (2–7), 4:6, 5:7

A MÁSODIK FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Popyrin (ausztrál )
Monfils (francia)–Etcheverry (argentin, 30.)
Mannarino (francia, 20.)–Munar (spanyol)
O'Connell (ausztrál)–Shelton (amerikai, 16.)
Fritz (amerikai, 12.)–Gaston (francia)
Marozsán (magyar)–F. Cerúndolo (argentin, 22.)
Musetti (olasz, 25.)–Van Assche (francia)
Thompson (ausztrál)–Cicipasz (görög, 7.)
Sinner (olasz, 4.)–de Jong (holland)
Galán (kolumbiai)–Báez (argentin, 26.)
Tiafoe (amerikai, 17.)–Machác (cseh)
Kovacevic (amerikai)–Hacsanov (orosz, 15.)
de Minaur (ausztrál, 10.)–Arnaldi (olasz)
Kotov (orosz)–Cobolli (olasz)
Korda (amerikai, 29.)–Halys (francia)
Eubanks (amerikai)–Rubljov (orosz, 5.)
Rune (dán, 8.)–Cazaux (francia)
Fils (francia)–Griekspoor (holland, 28.)
Humbert (francia, 21.)–Csang Csi-csen (kínai)
Mensík (cseh)–Hurkacz (lengyel, 9.)
Dimitrov (bolgár, 13.)–Kokkinakis (ausztrál)
Borges (portugál)–Davidovich (spanyol, 23.)
Auger-Aliassime (kanadai, 27.)–Grenier (francia)
Ruusuvuori (finn)–Medvegyev (orosz, 3.)
Zverev (német, 6.)–Klein (szlovák)
Michelsen (amerikai)–Lehecka (cseh, 32.)
Norrie (brit, 18.)–Zeppieri (olasz)
Purcell (ausztrál)–Ruud (norvég, 11.)
Paul (amerikai, 14.)–Draper (brit)
Kecmanovics (szerb)–Struff (német, 24.)
Nagal (indiai)–Sang (kínai)
Sonego (olasz)–Alcaraz (spanyol, 2.)

Legfrissebb hírek

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
14 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
19 órája

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
23 órája

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Musetti a negyedik meccsét nyerte meg szetthátrányból Monacóban

Tenisz
2025.04.12. 18:37

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Tenisz: Piros Zsombor feladta a negyeddöntőt Madridban

Tenisz
2025.04.11. 15:26

Piros Zsombor legyőzte a korábbi top 20-as játékost a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.09. 21:30
Ezek is érdekelhetik