Tenisz: De Minaur nyert, Djokovics hat év után kapott ki Ausztráliában

Vágólapra másolva!
2024.01.03. 12:58
null
De Minaur pályafutása legnagyobb győzelmének örülhetett (Fotó: Getty Images)
Az Ausztráliában zajló tenisz United-kupa negyeddöntőjében az Ausztrália–Szerbia összecsapás első meccsén a hazaiak kedvence, Alex de Minaur óriási meglepetésre legyőzte a világelső Novak Djokovicsot.

A világranglistán 12. helyen álló Alex de Minaur az ATP honlapjának megfogalmazása szerint pályafutása legnagyobb győzelmét aratta a szerb klasszis ellen, akit 6:4, 6:4-re győzött le 94 perc alatt. A 24 éves ausztrál kiváló játékot nyújtott, a 34 sikeres első szervájából 33 pontot hozott, ami egészen kiemelkedő, még úgy is, hogy Novak Djokovics csuklósérüléssel küzdött, és többször ápolni is kellett a mérkőzés alatt.

 


 

A 36 éves világelső hat éve tartó ausztráliai veretlensége ért véget, legutóbb ugyanis 2018 januárjában vesztett meccset az országban: akkor a korábbi U21-es világbajnok, a dél-koreai Csung Hjon győzött ellene az az évi Australian Open negyedik fordulójában.

Az idén második alkalommal megrendezett United-kupa rendhagyó csapatversenynek tekinthető, hiszen a hazájukat képviselő együttesek egy-egy női és férfi egyes, valamint egy vegyespáros-meccsen csapnak össze. A 18 meghívott országot hat hármas csoportra osztották, Sydney és Perth három-három csoportot fogadott. A körmérkőzéses szakasz után a csoportgyőztesek, valamint a két rendező helyszín legjobb csoportmásodikja jutott a nyolc közé. A lengyelek már 3–0-ra lesöpörték Kínát és bekerültek a négy közé, ahol a francia–norvég párharc győztese lesz az ellenfelük. A szerb–ausztrál összecsapás továbbjutója a Görögország–Németország meccs győztesével játszik majd szombaton a döntős szereplés kiharcolásáért, amit vasárnap rendeznek..

 

Legfrissebb hírek

Darja Kaszatkina ausztrál színekben teniszezik tovább

Tenisz
18 perce

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
2 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
Tegnap, 8:44

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49
Ezek is érdekelhetik