„Még a macskát is elvitte” – két év után válik a wimbledoni bajnoknő

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 11:56
Vondrousová az esküvőjén és „munka” közben (Fotó: blesk.cz)
A tavalyi wimbledoni tenisztorna női egyesét megnyerő Markéta Vondrousová nehéz időszakot tudhat maga mögött: előbb elhunyt a nagyapja, majd a közelmúltban kiderült, alig két év házasság után férjével elválnak egymástól.

 

A cseh Blesk beszámolója szerint még március közepén azért nem állt ki az Indian Wells-i tenisztorna második körében Markéta Vondrousová, mert családi okok miatt hazautazott Csehországba. A lap kiderítette, a wimbledoni bajnoknő rákbeteg nagyapjához utazott.

„Az Egyesült Államokban tudtam meg, hogy az állapota rosszabbra fordult, és mindenképpen szerettem volna elbúcsúzni tőle, ezért döntöttem a torna feladása mellett. Örülök, hogy így tettem, hiszen így legalább láthatta még egyszer együtt a családját. Még mindig nem könnyű a haláláról beszélni. Mindenesetre az ember ilyenkor ráébred, mi a lényeges az életben, s a tenisz nem minden. A nagyapám nélkül nem értem volna el mindazt amit a teniszpályán elértem” – fogalmazott Vondrousová, aki elárulta azt is, hogy a szüleivel és a húgával együtt próbálták meg feldolgozni a nagypapa halálát, és a lap kérdésére elárulta, férje nem volt vele.

„Stepannal néhány hete véget ért a házasságunk, kiköltözött a közös lakásunkból. Még Frankie macskát is magával vitte. Most mind a ketten egyedül vagyunk. Sajnos a házasságunk nem úgy alakult, ahogy vártuk, ezért úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk. Minden lényeges kérdésben megállapodtunk, hamarosan hivatalosan is kimondják a válást” – árulta el a 24 éves cseh teniszező, aki két éve ment hozzá immár exférjéhez.

 

 

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
6 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
19 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
2025.03.25. 14:01
Ezek is érdekelhetik