Iga Swiatek megállíthatatlan, kétszettes győzelemmel masírozott a Roland Garros döntőjébe

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 17:22
Iga Swiatek évek óta verhetetlen a párizsi salakon (Fotó: Getty Images)
Sorozatban harmadszor játszhat döntőt a Roland Garroson Iga Swiatek, a világelső lengyel két szettben búcsúztatta a harmadik helyen kiemelt Coco Gauffot.

Bivalyerősen kezdett az egymást követő harmadik párizsi diadalára hajtó Swiatek, a meccs első játékában elvette Gauff adogatását, majd 3:1-es vezetésnél megismételte a mutatványt, így nagyon simán 6:2-re behúzta az első szettet. 

A második játszmát az amerikai kezdte jobban, s a negyedik játékban brékelni tudta Swiateket. A lengyel azonnal visszabrékelt, majd 3:3-nál ismét elvette Gauff adogatását. Swiatek ezután hozta a szerváját, így 5:3-nál már a győzelem kapujában volt. A maratoni hosszúságú gémben kétszer is brék-, illetve meccslabdához jutott a világelső, de Gauff mindkétszer hárítani tudott, majd nagy csatában behúzta a játékot. 

Swiatek így a győzelemért szervált, s noha a harmadik meccslabdát is hárította Gauff, negyedszerre csunyán kiütötte a labdát, így a lengyel nyerte a találkozót. A még mindig csak 23 éves Swiatek – aki így már zsinórban 20 győzelmet számlál a Garroson – így sorozatban harmadszor van ott a salakpályás GS-torna fináléjában, erre a performanszra pedig 2000 óta csak Justine Henin és Marija Sarapova volt képes. 

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak, 53 478 000 euró)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
NŐK
Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 3.) 6:2, 6:4

Később
Paolini (olasz, 12.)–Andrejeva (orosz)

 

Legfrissebb hírek

Gauff lenullázta Kenint Miamiban, Szabalenka is továbbjutott

Tenisz
2025.03.20. 21:15

Nem lesz álomdöntő a nőknél Indian Wellsben, orosz tini búcsúztatta Swiateket

Tenisz
2025.03.15. 09:16

Bencic a harmadik kiemeltet is elbúcsúztatta Indian Wellsben; Babosék kiestek a negyeddöntőben

Tenisz
2025.03.12. 23:30

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Australian Open: Swiatek könnyedén, Keys nehezen jutott a négy közé

Tenisz
2025.01.22. 08:51

Australian Open: Swiatek egy játékot veszítve jutott be a nyolc közé; De Minaur is negyeddöntős

Tenisz
2025.01.20. 12:47

Swiatek és Sinner gond nélkül nyert; Monfils kiejtette Fritzet

Tenisz
2025.01.18. 15:08

Swiatek nem kegyelmezett, Sinner tavaly október óta nem járt így

Tenisz
2025.01.16. 11:10
Ezek is érdekelhetik