Az idén minden Grand Slam-tornán sérült voltam – Fucsovics Márton

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 10:25
Fucsovicsnak nem sikerültek idén GS-tornák (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a US Open első fordulójában Fucsovics Márton a megnyert első játszma után a következő kettőt elvesztette, majd a negyedikben 3:0-s hátrányban feladta a 32. kiemelt cseh Jirí Lehecka elleni mérkőzését. A Magyar Teniszszövetségnek nyilatkozva elmondta, azért nyújtott kezet cseh ellenfelének, mert teljesen beállt a dereka.

 

„Nem vagyok jól, annyira beállt a derekam, hogy nem tudtam folytatni a meccset. Két napja kezdtem el érezni, voltam fiziósnál és egy kicsit jobb is lett reggelre, de az első szett után teljesen beállt” – árulta el Fucsovics a magyar szövetség közösségi oldalának, s hozzátette, úgy érezte, az első, 6:1-re megnyert játszmában még jól ment neki a játék. 

„Jól játszottam, jól szerváltam, ő pedig többet hibázott az elsőben, aztán viszont feljavult. Nehéz feldolgozni a történteket, leginkább azért, mert az idén egyik Grand Slam tornán sem nyertem meccset, leginkább, mert mindegyiken sérült voltam. Ezt nehéz feldolgozni, de sajnos idősödök, és jönnek a sérülések. Korábban csuklósérülésem volt, most a derekam állt be. Sajnos ez van, még nem tudom, mi lesz a továbbiakban” – fogalmazott a 32 éves teniszező, aki beszélt a közeljövő programjáról és az idei GS-tornáin tapasztalt pechszériájáról is.

„Néhány challengerversenyt fogok játszani, mert kell majd néhány meccs, hogy megszokjam a terhelést. Az meg a másik fele, hogy az idén minden Grand Slam-torna sorsolásánál kiemeltet kaptam, kivéve Wimbledont, ahol Berrettini volt az ellenfelem, aki meg korábban döntőt játszott ott. Szóval, nem vagyok feldobva az idei Grand Slam-szereplésemtől. Ez van sajnos” – összegzett Fucsovics.

TENISZ
US OPEN, NEW YORK
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Jirí Lehecka (cseh, 32.)–Fucsovics Márton 1:6, 6:4, 6:3, 3:0-nál Fucsovics feladta

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik