Alcaraz: Ez valamilyen módon megöl minket

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.22. 10:50
Laver Cup 2024 - Day 2
Carlos Alcaraz a sok mérkőzés miatt időnként alig érez motivációt (Fotó: Getty Images)
A négyszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz szerint a teniszezők a rendkívül sűrű versenynaptár miatt a sérülések mellett motiválatlansággal is küzdenek.

A korábbi világelső erről a berlini Laver-kupán beszélt, hozzátéve, hogy ez a jövőben rosszabb lehet, ha még több kötelező torna lesz. 

„Ez valamilyen módon megöl minket” – fogalmazott Alcaraz, aki az idén a Roland Garroson és Wimbledonban is diadalmaskodott. 

A 21 éves spanyol sztár szerint a sok mérkőzés miatt már most is rengeteg a sérült teniszező, s ő maga is időnként alig érez motivációt. 

„Túl sok a torna, túl sűrű a versenynaptár, koránt sincs annyi szabadnapunk, amennyire szükségem lenne. Sokszor éreztem már azt, hogy adott tornára nincs kedvem elmenni, inkább csak pihennék és a családommal lennék” – fogalmazott Alcaraz, aki az idén eddig 50 mérkőzést játszott.

 

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
18 órája

Mégis folytatja pályafutását a teniszező Alizé Cornet

Tenisz
2025.03.24. 16:46

Videó: Sportszerűtlen? – így nyert az ukrán teniszező Miamiban

Tenisz
2025.03.24. 13:23

Djokovics megdöntötte Nadal rekordját

Tenisz
2025.03.24. 08:33

Baboséknak a nyolcaddöntő volt a végállomás Miamiban

Tenisz
2025.03.23. 23:07

Szabalenka egy szett után továbbjutott, a címvédő vár rá

Tenisz
2025.03.23. 09:14

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen

Tenisz
2025.03.21. 22:25

Stollárék nem bírtak az első kiemelttel Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 19:26
Ezek is érdekelhetik