Australian Open: Babos Tímeáék a nyolcaddöntőben búcsúztak női párosban

Vágólapra másolva!
2025.01.19. 08:41
Babos Tímea (jobbra) számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást női párosban (Fotó: AFP, archív)
Babos Tímea a nyolcaddöntőben búcsúzott női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

 

Babos az amerikai Nicole Melichar-Martinezzel – akivel negyeddöntőztek a múlt héten Adelaide-ben – vasárnap a tajvani Hszieh Szu-vej és lett Jelena Ostapenko harmadik helyen kiemelt duójával találkozott, és két szettben, 1 óra 19 perc alatt kikapott.

A 31 éves magyar játékos a francia Kristina Mladenoviccsal 2018-ban és 2020-ban is diadalmaskodott párosban Melbourne-ben.

Babos vegyes párosban még versenyben van a salvadori Marcelo Arevalóval az oldalán, nyolcaddöntős ellenfelük a hazai közönség előtt szereplő Olivia Gadecki és John Peers lesz.

„Az ellenfelünk ma nagyon jól teniszezett, különösen Ostapenko volt nagyon stabil, emellett irreálisan jól szervált, ráadásul a pálya, amin játszottunk, a leggyorsabb itt, ami nem kedvezett a stílusunknak” – értékelt a találkozó után a magyar szövetségnek Babos. 

Hozzátette, az első szettben hiányzott belőle a győztes mentalitás, ráadásul a lehetőségeikkel sem tudtak élni, ezeket jobban ki kellett volna használniuk egy ilyen jó ellenféllel szemben. 

„A mérkőzés után őszintén meg tudtuk beszélni a társammal, hogy mi volt jó és rossz, ami ritkaság. Van egy tiszta tervünk és utunk, amit követnünk kell, hogy még jobbak legyünk” – mondta Babos Tímea, aki a vegyes párost szeretné élvezni és szeretne ott is jól játszani.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (96 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya) 
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Szu-vej, Ostapenko (tajvani, lett, 3.)–Babos, Melichar-Martinez (magyar, amerikai, 13.) 6:4, 6:3


 

 

Legfrissebb hírek

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
51 perce

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Babosék elődöntőbe jutottak Stuttgartban

Tenisz
2025.04.16. 18:26

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2025.04.15. 19:59

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09
Ezek is érdekelhetik