Müller úgy nyert ATP-tornát, hogy közben sporttörténelmet írt

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 11:58
Alexandre Müller a döntőben is szetthátrányból fordított (Fotó: Getty Images)
Alexandre Müller pályafutása első tornagyőzelmét aratta, mivel a hongkongi ATP-teniszdöntőben három szettben legyőzte Nisikori Keit. Brisbane-ben Reilly Opelka az első játszmában feladta a Jirí Lehecka elleni finálét.

Alexandre Müller nem akármilyen körülmények között nyerte meg a hongkongi ATP-tenisztornát. A francia teniszező az összes előző meccséhez hasonlóan a döntőben is elbukta az első játszmát, ám innen is fordítani tudott. Az open érában erre korábban csak az 1975-ös vb-n Arthur Ashe, valamint tavaly Montpellier-ben Alekszandr Bublik volt képes, de előbbi csak három, utóbbi pedig négy meccsen hajtotta végre ezt a bravúrt, ellenben Müller ötször nyert hátrányból.

Nisikori Kei közel hat év után nyerhetett volna újra ATP-viadalt: a korábbi világranglista-negyedik teniszező legutóbb 2019-ben Brisbane-ben emelhette magasba a serleget. A japán teniszező ezt követően éveket hagyott ki sérülések miatt, 2024 tavaszától játszik újra rendszeresen az ATP-tornákon. Hongkongban szabadkártyával indulhatott, és azzal, hogy a döntőig eljutott, visszakapaszkodik a top százba.

Brisbane-ben a korábban Novak Djokovicsot is elbúcsúztató Reilly Opelka az első szettben feladta a Jirí Lehecka elleni mérkőzését.

TENISZ, ATP-TORNÁK
Hongkong, döntő
Müller (francia)–Nisikori (japán) 2:6, 6:1, 6:3

Brisbane, döntő
Lehecka (cseh)–Opelka (amerikai) 4:1-nél Opelka feladta

 

 

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
17 órája

Brutális sorsolás: ellenük játszhat Marozsán Miamiban

Tenisz
2025.03.17. 20:31

Marozsán ismét a második fordulóban búcsúzott Dohában

Tenisz
2025.02.19. 16:43

Australian Open: Ruud megszenvedett a sikerért, Szabalenka biztos sikerrel kezdett

Tenisz
2025.01.12. 09:46

Djokovics is ott lesz a brisbane-i tenisztornán

Tenisz
2024.12.04. 09:41

Rasovszky Kristóf 21. lett Hongkongban

Úszás
2024.10.26. 08:48

US Open: Fucsovics Márton feladta, Lehecka jutott be a második fordulóba

Tenisz
2024.08.26. 20:40

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is búcsúzott Dubaiban

Tenisz
2024.02.27. 13:32
Ezek is érdekelhetik