Kemény pályán fogadjuk az osztrákokat ősszel a Davis-kupában

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.02.10. 19:11
Bardóczky Kornél (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt a férfi és női teniszválogatott szövetségi kapitánya, Bardóczky Kornél, akivel elsősorban Davis-kupa-csapatunk Kanada elleni győzelemről és annak hatásairól beszélgettünk. Szóba került az osztrákok elleni őszi mérkőzés, mint kiderült, ezt a játékosok kérésének megfelelően kemény pályán rendezzük meg. Fucsovicsék azt is kérték, hogy Budapesten legyen a mérkőzés, ennek a lehetőségét is megvizsgálja a szövetség.

Mint ismert, a magyar férfi teniszválogatott óriási csatában, döntő meccsen Montreálban legyőzte Kanadát a Davis-kupa világcsoportjának első selejtezőkörében, így ősszel a szuperdöntőbe jutásért mérkőzhet Ausztria ellen. Eddig csak az volt ismert, hogy a mieink lehetnek hazai pályán, Bardóczky Kornél szövetségi kapitány a Nemzeti Sportrádióban további részleteket is elárult az osztrákok elleni második selejtezőről.

„A nemzetközi szövetség a Davis-kupa ezen szakaszában már nagyon komoly követelményeket támaszt a rendező országok felé. Például minimum 4500-5000 férőhelyes létesítményben kell játszani,  s fedett pályán szeretnénk ezt megtenni, akkor legalább tizenkét méter belmagasságú létesítményre lesz szükség. Úgy néz ki, egyébként, hogy fedett pályán szeretnénk játszani, annak ellenére, hogy szeptember  közepén lesz az összecsapás, tehát akár szabadtéren is játszhatnánk. Viszont, amikor jöttünk hazafelé Kanadából a játékosokkal, volt időnk egyeztetni a repülőn, és egyértelműen az volt a válasz, hogy kemény pályán szeretnének játszani. Ez egyébként nem is meglepő, hiszen a US Open után vagyunk egy héttel, mindenki kemény pályáról jön majd, és megy tovább Ázsiába az úgy szintén kemény pályákon rendezett tornákra. Az osztrákok ráadásul inkább salakon eredményesek, most is fedetten, de salakon játszottak a finnek ellen” – árulta el Bardóczky a pálya borítását illetően, majd kitért a helyszínre is.

„Az elmúlt években Tatabánya volt az otthonunk, ami hihetetlen jó helyszínnek bizonyult, és mindig szeretettel vártak bennünket. Most viszont a játékosok részéről érkezett egy kérés, hogy ha lehet, akkor ők szívesen játszanának Budapesten – na, nem mintha Tatabánya olyan hihetetlenül messze lenne a fővárostól. A következő egy-két hét feladata az lesz, hogy megvizsgáljuk, hogyan tudjuk esetleg Budapesten megrendezni ezt a mérkőzést. A magyar szövetségnek van egy mobil kemény pályája, amelyet bárhova le tudunk tenni, szóval csak a helyszínt kell megtalálni. Ha nem jön össze a fővárosi helyszín, akkor sincs gond, már beszéltem a tatabányaiakkal, és várnak minket szeretettel” – vázolta a kapitány.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik