Bondár is kikapott, nem jutottak fel a mieink a Billie Jean King-kupában

Vágólapra másolva!
2025.04.11. 15:16
Fotó: Imago Images
Tóth Amarissa után Bondár Anna is kikapott, így a magyar női teniszválogatott 2:0-s, behozhatatlan hátrányba került a törökökkel szemben a rájátszásban a Billie Jean King-kupa Euroafrikai zóna I-es csoportjának vilniusi tornáján, így nem jutott egy osztállyal feljebb.

A 91. helyével a legmagasabban jegyzett magyar női játékos győzelmi kényszerben lépett pályára a pénteki párharc folytatásában, mivel a mieink Tóth Amarissa vereségével 1:0-s hátrányban voltak.

A Hajdúszoboszlói SE sportolója arra építhetett a 77. helyezett Zeynep Sönmez ellen, hogy januárban, idei első mérkőzésén 7:5, 6:3-ra megverte 22 éves ellenfelét Hobartban. Második találkozójukat azonban az isztambuli teniszező kezdte jobban, 1:1-nél elvette a magyar adogatását, majd hat bréklabdát hárítva hozta a saját szerváját. Bondár a következő adogatását sem tudta megnyerni, riválisa 5:1-re elhúzott, és 37 perc elteltével lezárta a játszmát. A folytatás hasonló forgatókönyv szerint alakult, Sönmez ismét 5:1-re meglépett, és ezután már nem adta ki a kezéből a győzelmet. A találkozó 1 óra 17 percig tartott.

A párharcot lezáró, immár tét nélküli párost Babos Tímea és Stollár Fanny vívta volna Cagla Büyükakcayjal és Ipek Özzel, de ezt végül nem játszották le.

A 13 csapatos vilniusi tornáról négy gárda jut tovább, a párharcok két egyes- és egy párosmérkőzésből állnak.

TENISZ
Billie Jean King-kupa, euro-afrikai zóna I. csoport, selejtező, rájátszás
Magyarország–Törökország 
Egyéni
Zeynep Sönmez–Bondár Anna 6:2, 6:2

Korábban
Ayla Aksu–Tóth Amarissa 2:6, 6:4, 6:0
A párharc végeredménye: 2:0 Törökország javára

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna kiesett a nyolcaddöntőben az oeirasi tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 15:20

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2025.04.15. 19:59

Marozsán négy helyet előrelépett a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.14. 11:14

Bondár is kikapott, nem jutottak fel a mieink a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.11. 15:16

Tóth kikapott, vezetnek a törökök a magyarok ellen a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.11. 13:19

Bondár sikerével rájátszásban a magyarok a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.10. 15:14

Tóth nyert, vezetnek a mieink a görögök ellen a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.10. 12:50

Bondár a Billie Jean King-kupán vágna vissza Minnennek

Tenisz
2025.04.08. 10:12
Ezek is érdekelhetik