Marozsán szoros meccsre késztette Cicipaszt, ám a fontos pillanatokban a görög játékos volt a jobb

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.09. 21:30
null
Marozsán Fábián nem bírt a kétszeres Grand Slam-döntős ellenfelével (Fotó: Getty Images)
A Cincinnatiben zajló mestertorna férfi egyes versenyének második fordulójában a legmagasabban jegyzett magyar teniszező, Marozsán Fábián két szettben kikapott a görög Sztefanosz Cicipasztól, így búcsúzott a versenytől.

ATP/WTA 1000, CINCINNATI OPEN (9 193 540 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Sztefanosz Cicipasz (görög, 25.)–Marozsán Fábián 7:6 (7–3), 6:2

A világranglistán korábban 3. helyen is álló, jelenleg 29. helyezett Sztefanosz Cicipasszal először mérkőzött meg Marozsán Fábián (51.). Bár a kétszeres Grand Slam-döntős görög játékos februárban megnyerte a dubai 500-as tornát, idén nincs nagy formában, a három eddigi GS-en összesen egy meccset nyert meg, és legutóbb áprilisban tudott két egymást követő találkozót behúzni. Ennek köszönhetően a Vasas SC versenyzője nem volt esélytelen, és stabilan is játszott, szépen hozta a szervagémjeit – az első szettben csupán egy bréklabdát engedélyezett ellenfelének, és hárította is. A magyar teniszezőnek sokáig fogadóként nem volt sansza a jól szerváló görög játékos ellen, azonban 5:5-nél három bréklabda is adódott előtte, ám Cicipasz semmi 40-ről fordított. A tie-breaket 0–3-mal indította a 25 éves magyar, és bár feljött mínusz egyre, csak három pontot tudott nyerni, így 51 perc alatt elúszott az első játszma. 7:6

Sztefanosz Cicipasz jó szervajátéka döntőnek bizonyult (Fotó: Getty Images)

A második felvonás hasonlóan alakult, legalábbis 2:2-ig, ezt követően megingott Marozsán. A harmadik adogatójátékában 30 mindnél két ki nem kényszerített hibát követett el, amivel brékelőnybe került a görög, amit aztán meg is erősített. Még itt sem lett volna minden veszve, ám ehhez hozni kellett volt a magyar teniszezőnek a szervagémjét, csakhogy a fontos pillanatokban hibázott, így Cicipasz dupla brékelőnyre tett szert, vagyis karnyújtásnyira került a mérkőzés megnyerésétől. Marozsán parádés ejtéssel ugyan megnyerte az első pontot, azonban ellenfele két ászt is ütött ebben a gémben, és a többi adogatásával sem tudott mit kezdeni a Vasas-játékos – Cicipasz az első meccslabdájával élni tudott. 6:2

Bár csak 1 óra 23 percig tartott a találkozó, és szettet sem sikerült nyernie Marozsánnak, a különbséget leginkább az adogatások jelentették. Cicipasz az ászokban (9–2), a kettős hibákban (0–5) és a beütött első szervákban (70%–58%) is jobbnak bizonyult, nem mellesleges az igazán fontos pontoknál jobban koncentrált. A görög így ott van a harmadik fordulóban, ahol majd a francia Benjamin Bonzi lesz az ellenfele.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Bonzi (francia)–Musetti (olasz, 8.) 5:7, 6:4, 7:6 (7–4)
Rinderknech (francia)–Ruud (norvég, 11.) 6:7 (5–7), 6:4, 6:2
Rune (dán, 7.)–Szafiullin (orosz) 7:5, 7:6 (7–5)
Michelsen (amerikai, 28.)–Moutet (francia) 3:6, 6:3, 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 23.)–Etcheverry (argentin) 6:2, 7:6 (7–3)
Paul (amerikai, 13.)–P. Martínez (spanyol) 6:2, 6:2
Mannarino (francia)–Machác (cseh, 19.) 6:3, 6:3
Diallo (kanadai, 30.)–Báez (argentin) 7:5, 6:4
Sinner (olasz, 1.)–Galán (kolumbiai) 6:1, 6:1
Humbert (francia, 20.)–Vong (hongkongi) 6:3, 6:4
Fonseca (brazil)–Davidovich Fokina (spanyol, 17.) 6:7 (4–7), 5:4-nél Davidovich Fokina feladta
Sonego (olasz, 31.)–Bergs (belga) 6:3, 7:6 (7–4)
Atmane (francia)–Cobolli (olasz, 15.) 6:4, 3:6, 7:6 (7–5)
Tiafoe (amerikai, 10.)–Carballés Baena (spanyol) 6:4, 6:3
Fritz (amerikai, 4.)–Nava (amerikai) 6:4, 6:4
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Kosztyuk (ukrán, 25.)–Maria (német) 6:0, 6:1
Ito (japán)–Pavljucsenkova (orosz, 27.) 6:1, 4:6, 6:4
Swiatek (lengyel, 3.)–Potapova (orosz) 6:1, 6:4
Bouzas (spanyol)–Fernandez (kanadai, 21.) 6:3, 6:3
Cirstea (román)–Frech (lengyel, 22.) 7:6 (7–4), 2:6, 6:4
Joint (ausztrál)–Haddad Maia (brazil, 18.) 6:4, 4:6, 6:4
Lys (német)–Keys (amerikai, 6.) 6:1, 3:6, 7:5
Townsend (amerikai)–Szamszonova (orosz, 13.) 6:2, 6:4
Raducanu (brit, 30.)–Danilovics (szerb) 6:3, 6:2
Alekszandrova (orosz, 12.)–Sun (új-zélandi) 6:4, 6:2
Jüan (kínai)–Snajgyer (orosz, 14.) 6:4, 1:6, 6:3
Ribakina (kazah, 9.)–Zarazúa (mexikói) 4:6, 6:0, 7:5
Mertens (belga, 19.)–Ngounoue (amerikai) 3:6, 7:6 (7–3), 7:5
Kalinszkaja (orosz, 28.)–Stearns (amerikai) 7:6 (7–4), 4:6, 6:1
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Vondrousová (cseh) 7:5, 6:1
Anisimova (amerikai, 5.)–Jeanjean (francia) – játék nélkül, Jeanjean visszalépett

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
1 órája

Hiába a Borsos-tripla, a négy gólt szerző Vasas legyőzte a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 21:55

Továbbra is nyeretlen a Soroksár, megőrizte veretlenségét az újonc Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:51

Kapusa hatalmas hibája után kapott ki a Budafok az Ajkától

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:47

Pontot szerzett az újonc Szegeden, és a győzelemtől sem állt messze

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:46

Megszerezte első pontjait a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:45

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30
Ezek is érdekelhetik