Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

2025.08.13. 12:40
null
Marozsán Fábián (Fotó: Getty Images)
Az első számú magyar férfi teniszező stábja sajtóközleményben tudatta, hogy Cincinnatiben marad vasárnapig, majd onnan utazik át New Yorkba, hogy ott folytassa a felkészülést az év utolsó Grand Slam-tornájára.

Ennek értelmében – az előzetes nevezés ellenére – nem indul a jövő heti, winston-salemi 250-es tornán, inkább szeretne az edzésre koncentrálni. Marozsán az amerikai nagyvárosban a második körben búcsúzott, ahol a 26 éves görög Sztefanosz Cicipasztól kapott ki két játszmában 7:6, 6:2-re.

„Ez egy jó lehetőség volt, hogy legyőzzem Cicipaszt, de sajnos nem tudtam megugrani ezt az akadályt. Az első szett még jó volt, sokáig mentem vele, több esélyem is volt a brékre, de amikor nagyon kellett, nagyon jól szervált, és ez meccsben tartotta őt. Nem gondolom azt, hogy olyan extrát játszott volna Cicipasz, inkább a szervái voltak nagyon jók, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Aztán sajnos elbuktam az első szettet, és utána úgy éreztem, hogy a nagy melegben mentálisan és fizikálisan is hullámvölgybe kerültem, visszaesett az energiaszintem” – mondta Marozsán.

A 25 éves sportoló intenzív edzésekkel próbál a lehető legjobban felkészülni a következő versenyeire. Elmondása szerint ezek a napok nagyon fontosak számára, mert most van egy kis ideje két verseny között, és nyugodt körülmények között készülhet a folytatásra.

„A US Open után jön a debreceni Davis-kupa, aztán az ázsiai túra, ezek mind keménypályás meccsek lesznek, ezért úgy tekintek erre az időszakra, hogy felkészülés a szezon hátralévő részére. Főleg úgy, hogy az ázsiai versenyeken, aztán visszatérve Európába sem lesz olyan sok védendő pontom. Nagyon fontos meccsek várnak rám – a magyar válogatottban és egyéniben egyaránt –, így minden lehetőséget ki kell használnom az edzésre” – zárta értékelését a világranglistán jelenleg 51. játékos.

 

Legfrissebb hírek

Stuttgarti tenisztorna: Marozsán Fábián ismét az első fordulóban búcsúzott

Tenisz
14 órája

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
20 órája

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Roland Garros: Stollárék legyőzői megvédték címüket vegyes párosban

Tenisz
2026.06.04. 13:47

Marozsán Fábián a salakszezonjáról: Nincs tragédia!

Tenisz
2026.06.02. 17:40
Ezek is érdekelhetik