Ötmillió dollárt kapnak az egyéni győztesek az US Openen

R. P.R. P.
2025.08.06. 19:36
null
Fotó: Getty Images
Minden eddiginél nagyobb pénzdíjat, ötmillió dollárt (1.7 milliárd forint) kap a férfi és a női egyéni győztes az idei amerikai nyílt teniszbajnokságon – derült ki szerdán.

 

A New York-i torna szervezői szerdán jelentették be, hogy az összesített pénzdíj húsz százalékkal nő a tavalyihoz képest, ugyanis 85 millió dollárt (29 milliárd forintot) osztanak szét az indulók között.

Az augusztus 19–20-i, rendhagyó, meghívásos vegyes páros torna győzteseinek egymillió dollár (342 millió forint) üti majd a markát, az egyéni győzteseknek járó pénzdíj pedig 39 százalékkal több, mint egy éve. A két döntő vesztese ezúttal 2.5 millió dollárral vigasztalódhat.

A US Open hagyományos versenyei augusztus 24-én, vasárnap rajtolnak Flushing Meadowsban, az amerikai nyílt bajnokság így először lesz 15 napos. Ezzel már csak a wimbledoni verseny szervezői ragaszkodnak a hosszú évtizedekig megszokott, kéthetes lebonyolításhoz.

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
10 órája

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 9:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38

Tenisz ob: Kisantal Botond legyőzte Balázs Attilát a döntőben

Tenisz
2026.10.04. 16:40

Tóth Amarissa megvédte címét a tenisz ob-n

Tenisz
2026.10.03. 15:35

Fanatikus merénylő késsel a kezében – Szeles Mónika drámája, visszatérése és talpra állása

Tenisz
2026.10.02. 10:37

Jövőre az összes közös lebonyolítású ezres tenisztornán egyenlő lesz a díjazás

Tenisz
2026.10.01. 19:04