US Open: jól játszott Gálfi, de ez sem volt elég Nosková ellen

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.26. 22:49
null
Gálfi Dalma (Fotó: Getty Images)
Mindkét teniszező mutatott be remek megoldásokat a Flushing Meadows-i centerpályán, de a jóval kevesebb hibával játszó, a WTA listáján 67 hellyel előrébb rangsorolt cseh Linda Nosková végül 6:4, 7:5-re legyőzte Gálfi Dalmát a US Open első fordulójában.

A 21. kiemelt Linda Nosková ellen folytatta New York-i szereplését Gálfi Dalma, aki a selejtezőből küzdötte fel magát a főtáblára. A magyar és a cseh hölgy eddig egyszer találkozott egymással, a 2023-as wimbledoni bajnokság első körében, ahol Gálfi 6:7, 6:2, 6:2-re nyert – nem kellett tehát rettegnie ellenfelétől annak ellenére sem, hogy jelenleg 67 hellyel áll hátrébb a világranglistán. Honfitársnőnk nem is játszott alárendelt szerepet az első játszmában, ám 2:2-nél elvesztette az adogatását, ami a mindössze két ki nem kényszerített hibát vétő riválisának elég is volt, hogy 6:4-re megnyerje a szettet a centerpályán játszott meccsen.

A magyar lány elképesztően magabiztosan, nullára megnyert adogatógémmel indította a második felvonást, és a további szervajátékainál is összeszedett maradt, igaz, annak a közelébe sem nagyon került, hogy brékelje ellenfelét. Összességében az egész szettről elmondható volt, hogy időnként mindkét versenyző remek megoldásokkal operált, kifejezetten jó játékot láthattak a nézők, a statisztikai mutatókat tekintve enyhe Nosková-fölénnyel. A 11. játékban aztán bekövetkezett, ami addig ebben a játszmában nem: a cseh játékos két bréklabdához jutott, s mivel Gálfi 15:40-nél hosszúra ütött egy fonákot, el is vette a magyar adogatását – a legrosszabbkor jöttek a hibák. A saját szerváját aztán hozta a nagyon keveset rontó Nosková, aki egy hibátlan szervajáték végén egy nyerővel zárta le a 6:4, 7:5-re végződő mérkőzést.

US OPEN, NEW YORK (40 412 800 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Linda Nosková (cseh, 21.)–Gálfi Dalma 6:4, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics Márton győzelemmel kezdett Adelaide-ben, Gálfi Dalma kiesett

Tenisz
2026.01.13. 10:16

Marozsán egy helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.01.12. 10:05

Gálfi Dalma egyesben feljutott a főtáblára Adelaide-ben

Tenisz
2026.01.11. 10:18

Gálfi Dalma továbbjutott Adelaide-ben, Udvardy Panna búcsúzott Hobartban

Tenisz
2026.01.10. 08:22

Australian Open: Gálfi Dalma szeretné „legyőzni a mumust”

Tenisz
2025.12.29. 17:27

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Öt magyar biztosan főtáblás lesz egyesben az Australian Openen

Tenisz
2025.12.09. 09:21

Úszás: Kós Hubert 200 háton is nyert a US Openen

Úszás
2025.12.07. 07:23
Ezek is érdekelhetik