Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Vágólapra másolva!
2025.11.09. 22:19
null
Alcaraz fogadhatta a gratulációt a mérkőzés után (Fotó: Getty Images)
Az első helyen kiemelt Carlos Alcaraz győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi teniszezők Torinóban zajló ATP-világbajnokságán.

A hatszoros Grand Slam-bajnok spanyol a nyolcfős szupertorna vasárnapi nyitányán két szettben verte meg az ausztrál Alex de Minaurt a Jimmy Connors-csoportban.  Ha a 22 éves Alcaraz mindhárom csoportmeccsét megnyeri, vagy bejut a döntőbe, akkor visszaveszi az éllovas pozíciót a világranglistán az olasz Jannik Sinnertől, és ő lesz az év végi világelső.

A másik, Björn Borgról elnevezett kvartett nyitó találkozóján a német Alexander Zverev és az amerikai Ben Shelton csapott össze este fél kilenctől. Ahogy a korábbi négy összecsapásuk, úgy az ötödik is a német győzelmével zárult, ám az amerikai nem állt távol tőle, hogy először nyerjen játszmát a világranglistán negyedik helyen álló ellenfelével szemben. Történt ugyanis, hogy Zverev az első szettben 28 perc alatt kétszer is elvette Shelton adogatását, ezzel 6:3-ra nyerte a felvonást, a másodikban pedig felek üzembiztosan hozták adogatójátékaikat, így rövidítés döntött. Shelton itt hamar elhúzott 4–0-ra, de hiába volt dupla brékelőnyben, a német a következő 10 pontból mindössze kettőt engedélyezett ellenfelének, s közben három játszmalabdát is hárított, végül saját első meccslabdáját kihasználva lezárta a mérkőzést.

A 15.5 millió dollár összdíjazású vb-n a csoportmérkőzések után mindkét négyesből az első két helyezett jut be az elődöntőbe. A döntőt jövő vasárnap rendezik.

TENISZ
ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINÓ (fedett kemény pálya, 15 500 000 dollár)
1. FORDULÓ
Jimmy Connors-csoport 
Carlos Alcaraz (spanyol, 1.)–Alex de Minaur (ausztrál, 7.) 7:6 (7–5), 6:2 
Björn Borg-csoport
Alexander Zverev (német, 3.)–Ben Shelton (amerikai, 5.) 6:3, 7:6 (8–6)

 

 

Legfrissebb hírek

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
10 órája

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
14 órája

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Carlos Alcaraz több mint hét év után megválik az edzőjétől

Tenisz
2025.12.17. 14:23

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36

Januártól felfüggesztik a teniszmeccseket extrém hőség esetén

Tenisz
2025.12.16. 11:02

Novak Djokovics Adelaide-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.16. 10:24
Ezek is érdekelhetik