Stollár Fannyék bejutottak a páros második fordulójába az Australian Openen

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Melbourne
2026.01.22. 07:51
null
Stollár Fannyék továbbjutottak Melbourne-ben (Fotó: Getty Images)
A magyar, japán kettős olyan duót győzött le két szettben, amelynek mindkét tagja főtáblás volt egyesben az Australian Openen.

Két, egyesben egyaránt főtáblás, ám onnan már elbúcsúzó játékossal nézett farkasszemet párosban Stollár Fanny és a japán Kato Miju az Australian Open első körében. A svájci Viktorija Golubic az első, az amerikai Ann Li a második körben búcsúzott, ettől függetlenül a mieink voltak az esélyesek, akiket 15.-ként emeltek ki a tornán. Stollárék idén eddig nem tudtak nyerni, két vereséget szedtek össze, egyet Brisbane-ben, majd egyet Adelaide-ben, viszont tavaly finalisták voltak a pekingi WTA 1000-es viadalon.

Stollár nincs rossz formában, nem véletlenül került be a világranglistán a top 30-ba. Honfitársunknak és partnerének rögtön az első adogatójáték során bréklabdát kellett hárítaniuk, megtették, majd Stollár ásszal zárta le a gémet (3:2). Kato ezúttal egészen jól játszott, a hálónál végig remekül dolgozó Stollárnak viszont volt néhány rossz ütése 4:4-nél, ennek ellenére bravúros játékkal, jó szervákkal kimásztak a gödörből három bréklabda után. A következő gémben szettlabdájuk lett, Li második szervát ütött – a hálóba! 

A második szettben Golubicnak 40:0-ről akadt problémája a szervájával, de megoldotta. Linek is gondjai adódtak, olyan nagyok, hogy Kato parádés röptéjének köszönhetően érkezett a brék (3:1). Nagyon szépen haladt előre a magyar, japán kettős, 5:2-re vezetett, miután Stollár második szervára ütött ászt. Kato úgy állt oda adogatni, hogy lezárhatja a mérkőzést, magabiztosan meg is tette.

„Az elmúlt napokban nagyon sokat edzettünk, és begyulladt az erőltetéstől a vállam, ami pedig összefüggésben van a hátammal, amivel régóta küszködök. Úgyhogy jeges kötés van a vállamon most is – nyilatkozta Stollár Fanny a Nemzeti Sportrádiónak. – A mai meccsen egyre jobban belejöttünk a játékba annak ellenére, hogy kiszámíthatatlanul fújt a szél és nem igazán volt élvezhető a játék. A holnapi vegyes párosomat nem befolyásolja a sérülés, a német partneremmel még nem edzettünk együtt, mert más az időbeosztásunk.”

A győztesekre a második körben cseh kettős vár, Jesika Malecková és Miriam Skoch alkotja. Stollár pénteken vegyes párosban is bemutatkozik a német Kevin Krawietz oldalán.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (111 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ
Stollár Fanny, Kato (magyar, japán, 15.)–Golubic, Li (svájci, amerikai) 6:4, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
18 órája

Austini tenisztorna: három magyar a mezőnyben

Tenisz
2026.02.22. 13:31

Rinderknech lesz Marozsán ellenfele az első fordulóban a dubai tenisztornán

Tenisz
2026.02.21. 13:20

Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

Tenisz
2026.02.18. 13:47

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Shelton és Cerúndolo is hazai pályán nyert tenisztornát

Tenisz
2026.02.16. 08:42

Dubai tenisztorna: Stollár búcsúzott párosban

Tenisz
2026.02.15. 11:05

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53
Ezek is érdekelhetik