A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

David Attenborough az ötvenes évek elején jelentkezett a BBC-nél rádiós producernek, ám később a televízióhoz került, s a tényközvetítő osztály egyik producere lett, ekkor került kapcsolatba a természettudományos programokkal. Bő egy évtized után, 1965-ben került a BBC2 programigazgatói székébe, s az ő irányítása alatt került a csatorna műsorára számos zenei, művészeti, szórakoztató vagy éppen utazással, üzleti élettel kapcsolatos program – és természetesen a sportműsorok terén is újított.

A kinevezése utáni egyik első feladata az volt, hogy megmentse a megszűnéstől többek között a Match of the Dayt – amely azóta a világ legrégebbi, 1964 óta futó, labdarúgással futó műsorává vált. A BBC2-t ezzel együtt alig-alig nézték, de Attenborough tudta, hogy ha a fekete-fehér adásról átállnak a színesben sugárzott műsorokra, azzal a nézőket megnyerheti, hogy álljanak a csatorna mellé – pontosabban, üljenek a készülékeik elé. 

Egy hamarosan a vezető producerei számára összehívott értekezleten ötleteket várt a színes adásokra – kézenfekvő választás volt a legszínesebb sport: a sznúker. Igaz, ekkor Pot Black címmel még csak egy heti műsort készítettek, ez tekinthető a sznúker-világbajnokság televíziós közvetítése előfutárának. Sportriporteri aranyköpésekben sem volt hiány. A műsor állandó közvetítő-riportere, Ted Lowe a következőképpen próbálta segíteni az első adások egyikében a nézőket: „Azon nézőink kedvéért, akik fekete-fehérben néznek minket: a rózsaszín golyó a zöld mellett van.”

Nem a sznúker volt az egyetlen sportág, amelyet Attenborough színesben vitt a képernyőre: „Wimbledon csodálatos, bőven van dráma, izgalom, minden, ami a nézőnek kell. Ráadásul országos, sőt világszintű esemény, úgyhogy bőven megéri bemutatni” – fogalmazott később a Radio Times műsorában. Alább az első fennmaradt színes teniszközvetítés a BBC műsorából: 1967 júliusában, egy nappal a döntő előtt bemutatómeccset vívott egymással Rod Laver és Ken Rosewall. 

Az első valóban színesben közvetített mérkőzést július 1-jén Cliff Drysdale és Roger Taylor vívta egymással, utóbbi öt játszmában győzött. Ekkor még csak napi összefoglalók mellett fél órát adott színesben a BBC2, ám egy-két év alatt óriási változás állt be, és már teljes meccseket is élőben közvetített, vagyis tulajdonképpen Attenborough felelős azért, mert a munkaképes brit lakosság nagyjából fele beteget jelentett a hatvanas évek végén a wimbledoni teniszbajnokság idején… 

Attenborough még ekkor is a fejlődés útját kereste a már meglévő közvetítésben. Hamar feltűnt neki, hogy a fehér labda a zöld füvön a fehér vonalak közelében alig-alig látható, s így felötlött benne: miért ne lehetnének sárgák a labdák? A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) későbbi kutatása során arra jutott: Attenborough-nak igaza van, a sárga – hivatalos nevén optikai sárga – színű labda sokkal jobban látható bármelyik borításon, amelyen teniszeznek, mint a fehér. Végül 1972-ben szabályt hoztak a sárga színű labdák bevezetésére – más kérdés, hogy a hagyományait tiszteletben tartó Wimbledonban csak 1986-ban cserélték le a fehér labdákat sárgára –, Boris Becker 17 évesen, 1985-ben első wimbledoni győzelmét még fehér labdákkal aratta.

A hivatalos ITF-szabályzat szerint egyébként a labdáknak sárgának vagy fehérnek kell lenniük, ám ma már mindenhol sárga labdákkal versenyeznek, igaz, az edzésen használt labdák lehetnek ettől eltérő színűek. Ha pedig már a teniszlabdáknál tartunk: az ITF szabványa szerint 6.54 és 6.86 centi között lehet átmérője, és 56 és 59.4 gramm között a súlya, s ha 254 centi magasból a földre ejtik, akkor 135 és 147 centi közti magasságba kell visszapattannia. Tudomásunk szerint a nemzetközi szövetségnek a labdák méreteire vonatkozó szabályaihoz Sir David Attenborough-nak nincs köze.