Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

2026.06.24. 15:29
null
Piros Zsombor (Fotó: Getty Images)
Piros Zsombor búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.

A világranglistán 172., 26 éves magyar játékos a kvalifikáció második körében a hazai közönség előtt 23. kiemeltként szereplő Billy Harrisszel (140.) csapott össze. Az első szett kiegyenlített küzdelmet hozott, egy brékkel. Ez a riválisnak jött össze, így a budapesti teniszező 46 perc alatt hátrányba került. A második játszmát Piros kezdte jobban, a második játékban elvette a 31 esztendős Harris adogatását, 2:0-ra ellépett, de ekkor félbeszakadt az összecsapás.

A játék körülbelül egy órát állt, mert a hőségben meghibásodott az elektronikus bírói rendszer.

A kényszerszünet megtörte Piros lendületét, a folytatásban Harris előbb egyenlített, majd 4:2-re fordított is, innen pedig már nem is engedte ki a kezéből a meccset.

Piros ötödször indult el a háromkörös londoni kvalifikációban, amelyben 2022-ben és 2023-ban csak egy győzelemre volt a főtáblától a selejtezőnek hagyományosan otthont adó külső helyszínen, Roehamptonban. Hétfőn, az első fordulóban azt a bolgár Ivan Ivanovot (649.) verte meg két sima szettben, aki tavaly megnyerte a tornát a juniorok között.

A hétfőn rajtoló főtáblás küzdelmekben alanyi jogon ott lesz egyéniben Marozsán Fábián, Fucsovics Márton, Bondár Anna és Udvardy Panna.

TENISZ
Angol nyílt teniszbajnokság, Wimbledon
Egyes, selejtező, 2. forduló
Billy Harris (brit, 23.)–Piros Zsombor 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
13 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
Tegnap, 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
Tegnap, 7:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

US Open: Piros Zsombor ott lesz a főtáblán!

Tenisz
2026.08.28. 19:23