Bondár nyolcaddöntős a jászvásári tenisztornán

2026.07.13. 16:55
null
Bondár Anna győzelemmel kezdett Jászvásáron (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna továbbjutott a 283 ezer dollár (88.4 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójából a romániai Jászvásáron.

A világranglistán 73. helyen álló, a versenyen hetedik helyen kiemelt Bondár Anna a nyitó körben a spanyol Sara Sorribes Tormóval (212.) csapott össze, pályafutása során másodszor. Eddigi egyetlen találkozójukat 2022-ben a palermói negyeddöntőben – ugyancsak salakon – a rivális nyerte két játszmában.

Az első szettben Bondár hamar brékelt, de 5:4-nél már mégis Sorribes Tormo adogatott a részsikerért. A magyar teniszező azonban egyenlített, majd 6:5-nél ismét elnyerte ellenfele szervajátékát, így 62 percnyi küzdelem után vezetett.

A második felvonásban Sorribes Tormo két brékkel 4:1-re elhúzott, de innentől kezdve már csak Bondár tudott játékot nyerni, azaz 129 perc után a továbbjutást ünnepelhette. A magyar éljátékosra a nyolcaddöntőben szlovén vagy kolumbiai ellenfél vár.

A főtáblán még Gálfi Dalma (137.) és Udvardy Panna is szerepel, előbbi az első fordulóban az egyiptomi Majar Seriffel (97.) csatázik, míg utóbbi a selejtezőből főtáblára jutott spanyol Leyre Romero Gormazzal (146.) mérkőzik meg – mindketten kedden kezdik meg a szereplésüket a tornán.

WTA 250-ES TENISZTORNA, JÁSZVÁSÁR (283 347 dollár, salak)
Egyes, 1. forduló
Bondár Anna (7.)–Sara Sorribes Tormo (spanyol) 7:5, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Bondár két játszmában legyőzte Kalinyinát Torontóban

Tenisz
2026.08.03. 19:53

Bondár Anna húsz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.27. 10:17

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
2026.07.25. 17:39

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
2026.07.23. 17:19

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27