Piros Zsombor kiejtette a harmadik kiemeltet Jászvásáron

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2026.07.08. 22:50
null
Piros Zsombor szetthátrányból nyert (Fotó: Kovács Péter, archív)
Piros Zsombor bejutott a Jászvásáron zajló ATP-tenisztorna 3. fordulójába, miután három szettben legyőzte a bosnyák Damir Dzumhurt.

Piros Zsombor másodszor vesz részt a jászvásári tornán: 2023-ban már az első fordulóban búcsúzott, most viszont sikerrel vette a nyitányt, két sima szettben legyőzte a szabadkártyával induló román Gabriel Ghetut.

A második körben viszont egy sokkal keményebb ellenfél várt rá a harmadik kiemelt Damir Dzumhur személyében. Korábbi két mérkőzésüket a bosnyák nyerte meg, aki Jászvásáron is brékkel kezdett. Piros 2:3 után ugyan visszabrékelt, de rögtön utána elveszítette az adogatását, így Dzumhur szettelőnybe került.

A harmadik kiemelt a második játszmát is brékkel kezdte, de 2:0-s vezetésénél egymás után öt játékot elbukott. Piros azonban nehezen zárta le a szettet, végül egy újabb brékkel kiharcolta a döntő felvonást. Ott 3:2 után a magyar játékos fogadóként nyert játékot, majd kivédekezte Dzumhur bréklabdáit, és bejutott a negyeddöntőbe, ahol az argentin Lautaro Midónnal találkozik.

ATP-CHALLENGER, JÁSZVÁSÁR (283 347 dollár, salak)
Egyes, 2. forduló
Piros–Dzumhur (bosnyák, 3.) 4:6, 6:4, 6:3

 

Legfrissebb hírek

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
13 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
Tegnap, 19:05

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 12:08

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
Tegnap, 7:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12