Wimbledon: Fritz és De Minaur is könnyedén lépett a nyolcaddöntőbe

Mivel Carlos Alcaraz sérülés miatt el sem indult Wimbledonban, a címvédő Jannik Sinnernek pedig a Roland Garroson meggyűlt a baja a meleggel, komoly esély kínálkozik arra a többi top tízes játékosnak, hogy az All England Clubban is megszakítsák a spanyol és a dél-tiroli zseni hegemóniáját. E gondolat jegyében lépett pályára a verseny második fordulójában Taylor Fritz és Alex De Minaur, a viadal 6., illetve 5. kiemeltje is, és nem is okoztak csalódást.
Az amerikai Fritz honfitársa, a világranglista 113. helyén álló Patrick Kypson ellen lépett fűre, s már az első két játszmában, alig több mint egy óra alatt, két 6:2-re megnyert szettel tudatosította a ellenfelével, hogy nincs túl sok keresnivalója a párharcban. A harmadik felvonás valamivel szorosabbra sikerült, ugyanis csak a tizenkettedik gémben dőlt el, de Fritznek így sem kellett izgulnia a mindig rizikós rövidítésben.
Még ennyi feszültség sem volt Alex De Minaurnak az Adrian Mannarino elleni csatájában. Az ausztrál menő ugyan mind az első, mind a második játszmában elveszített egy-egy adogatójátékot, de francia „szemtelenségét” két, illetve három brékkel torolta meg. A verseny 5. kiemeltje a harmadik szettben már ennyit engedményt sem adott, s 6:3, 6:2, 6:2-re nyerte kettejük nyolcadik csatáját, a privát párharc összesítésében De Minaur 7–1-re vezet.
WIMBLEDONI TENISZBAJNOKSÁG, LONDON (64.2 millió font, fű)
FÉRFI EGYES
2. FORDULÓ
Fritz (amerikai, 6.)–Kypson (amerikai) 6:2, 6:2, 7:5
De Minaur (ausztrál, 5.)–Mannarino (francia) 6:3, 6:2, 6:2

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Wimbledon: Gálfi Dalma búcsúzott a selejtezőben

Wimbledon: Piros Zsombor nyert a selejtezőben

Hallei tenisztorna: Fritz 66 perc alatt legyőzte Marozsánt




