Wimbledon: Piros Zsombor nyert a selejtezőben

2026.06.22. 13:20
null
Piros Zsombor (Fotó: Getty Images)
Nem jelentett különösebb problémát a bolgár Ivan ivanov legyőzése a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének 1. fordulójában, a magyar játékos 6:2, 6:2-re diadalmaskodott.

Gond nélkül vette az első akadályt Wimbledonban Piros Zsombor. A világranglistán 172. játékos ötödször indult el a háromkörös londoni kvalifikációban, ahol 2022-ben és 2023-ban csak egy győzelemre volt a főtáblától a selejtezőnek hagyományosan otthont adó külső helyszínen, Roehamptonban. 

Hétfői ellenfele a 17 éves bolgár Ivan Ivanov volt, aki csak 650. a rangsorban, és tavaly megnyerte a tornát a juniorok között. Első találkozójukon a 26 éves magyar két brékkel hamar 5:1-re elhúzott, majd 27 perc után lezárta a nyitó szettet. A folytatásban Piros 1:1-nél brékelt, majd 5:2-nél is elvette a szabadkártyás bolgár adogatását, s utóbbi már egyben a győzelmet jelentette. A találkozó 58 percig tartott.

A kvalifikáció második körében a budapesti teniszező a hazai közönség előtt 23. kiemeltként szereplő Billy Harrisszel (140.) vagy az olasz Stefano Napolitanóval (241.) csap össze. 

A női selejtezőben magyar részről Gálfi Dalma érdekelt. A jövő hétfőn rajtoló főtáblás küzdelmekben alanyi jogon ott lesz egyéniben Marozsán Fábián, Fucsovics Márton, Bondár Anna és Udvardy Panna.

TENISZ
WIMBLEDON
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ
1. forduló
Piros Zsombor–Ivan Ivanov (bolgár) 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 12:08

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

US Open: Piros Zsombor ott lesz a főtáblán!

Tenisz
2026.08.28. 19:23

Piros Zsombor már csak egy sikerre van a US Open főtáblájától

Tenisz
2026.08.27. 07:04

Piros Zsombor sima győzelemmel kezdett a US Open selejtezőjében

Tenisz
2026.08.25. 22:44

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2026.08.16. 21:03

Zugi tenisztorna: Piros Zsombor sorozatban tizenegy győzelemnél jár

Tenisz
2026.07.20. 21:08