Piros Zsombor már csak egy sikerre van a US Open főtáblájától

2026.08.27. 07:04
Piros Zsombor (Fotó: Getty Images)
Piros Zsombor háromszettes győzelemmel bejutott a selejtező harmadik fordulójába, így már csak egy sikerre van a főtáblától az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A tavaly New Yorkban eddig egyetlen Grand Slam-főtábláját kiharcoló Piros a spanyol Max Alcala Gurri búcsúztatása után, szerdán az észt Daniil Glinkával (156.) találkozott, akit megvert korábbi egyetlen összecsapásukon. 

A világranglistán 118. magyar játékos 12. kiemeltként esélyesebbnek számított a 156. helyen álló rivális ellen, aki még csak összesen három meccset nyert Grand Slam-selejtezőkben. A New York-i csatában a 26 éves Piros 4:3-nál elvette balkezes ellenfele adogatását, majd kiszerválta a nyitó szettet, a folytatásban 5:6-nál viszont Glinka brékelt, ezzel kiegyenlített. Az utolsó felvonásban 3:3-nál a magyar került lépéselőnybe, amit már nem adott ki a kezéből A találkozó 1 óra 48 percig tartott.

Piros az újabb US Open-főtábláért a 17. kiemelt ausztrál Christopher O'Connell-lel (105.) küzd meg.

Tenisz, US Open, New York
Férfi egyes, selejtező, 2. forduló
Piros Zsombor (12.)–Daniil Glinka (észt) 6:3, 5:7, 6:4 
 

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
5 órája

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02