Mértékkel

Rengeteg véleményt olvasni azzal kapcsolatban, hogy a magyar válogatott sorsdöntő mérkőzés előtt áll. A hozzászólok többsége – már kincstári optimizmusból is – győzelmet vár. Így is van ez rendjen, elvégre emberemlékezet óta nem volt ilyen – valós – esélyünk a továbbjutásra.Szinte szuggeráljuk a játékosokat, hogy itt a nagy lehetőség. Félő azonban, magunk sem tudjuk, mekkora ez az esély, lévén a nehéz meccsek most következnek. A masszívnak mondott együttesek a selejtezők ezen szakaszában már nem hullajtják a pontokat, úgymond elkapni nem lehet őket, vagy legalábbis roppant nehéz. De minek is szól ez a felfokozott várakozás? Csupán a futballnak? Vérszemet kaptunk, mert ha a DVSC bejutott a Bajnokok Ligájába, akkor a válogatott törvényszerűen kijut a vb-re? Reálisak az elvárások vagy illúziókat kergetünk?Nincs kizárva, hogy túlzott reményeinket, vágyainkat vetítjük ki a válogatottra – tulajdonképpen teljesen érthető okokból. Ha a közelmúlt történéseit nézzük országunkban, akkor szinte csak a nemzeti csapatba vetett hit – vetített vágy – ad okot pozitív gondolkodásra. Kicsit képzavar, de érzelmi túlcsordulást vélek felfedezni – egyfajta kompenzációként a nem túl reménykeltő hétköznapokért. A teljesség igénye nélkül néhány közéleti anomália a közelmúltból, amely nemhogy hozzájárulna, hogy kiegyensúlyozottak legyünk, hanem összezavarja gondolatainkat.Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 20-án nem engedték be Szlovákiába, arra hivatkozva, hogy 1968-ban a Magyar Néphadsereg a varsói szerződés tagállamaként ezen a napon szállta meg a felvidéki területeket. Arról nem beszélnek a (cseh)szlovák vezetők, hogy 1956-ban mennyire dobbant együtt a szívük a magyar forradalommal. Csupán egy példa: a melbourne-i olimpiára készülő, a csehszlovákiai edzőtáborban az elutazásra váró magyar sportolókat a pokolba kívánták, mert Prága utcáin a helyi lakosok lépten-nyomon szimpátiájukat fejezték ki. A csehszlovák kormány még abban is segített, hogy az elutazás anyagi problémái megoldódjanak, csak azért, nehogy a fővárosban kipattanjon a forradalom szikrája.Augusztus 20-a alkalmából magas rangú állami kitüntetést kapott a régi nomenklatúra kormányának utolsó miniszterelnöke, Németh Miklós és a demokratikus ellenzék emblematikus alakja, Tölgyesi Péter. Finoman szólva ellentmondásos, még ha előbbi szerepe a határnyitásban nem lebecsülendő – igaz, nem is kell túlértékelni.Marian Cozma ügyében még nem zárták le a nyomozást, noha a román kézilabdázót még februárban gyilkolták meg. A rendőrség szerint a gyilkos kiléte ismert, nevét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.Pátkán – ahol az ügyészség szerint tavaly helyi polgárőrök Molotov-koktélokat dobtak három, romák által lakott házra – az események rekonstruálása céljából a minap éjszakai tárgyalást tartottak, az eljárás kis híján káoszba torkollott.Az elmúlt bő két hét „terméséből” mazsoláztam, s a szegény embert még az ág is húzza: a BL-be jutó Loki egyik válogatott játékosa, Bodnár László halálos baleset részese lett. Hogy a futball se maradjon ki – éppen az a sportág, amelybe hitünket vetnénk ebben a megbolydult világban. Tiszta szerencse, hogy a magyar válogatott kulcsjátékosai nem közöttünk élnek, nem részesei zűrzavaros életünknek. Teszik a maguk dolgát, van önbizalmuk, és szerencsére számukra nem térkép e táj. Talán az előbb felsorolt tények adják a legtöbb esélyt a sikerre. S legyünk óvatosak: a megvalósulatlan vágyaknál nincsen rosszabb.