A pontozóknak nem szimpátia alapján kell(ene) dönteniük

Erdei Zsolt nem mindennapi körülmények között szenvedte el profi karrierje első vereségét. Madár a ringben legyőzte ellenfelét, Gyenyisz Gracsovot, a pontozók viszont nem így látták.

Erdei az ismert körülmények miatt 2011 júniusa óta nem bokszolt, 38 évesen ez nem kis erőpróba elé állította. Noha jó formában volt, nem tudhatta, mire lesz képes. Gyorsasága nem kopott meg, elhajlásai élményszámba mentek. Talán nem kezdeményezett annyiszor, mint korábban, nem ütött annyi kombinációt. Talán pontatlanabb is volt. Úgy vélte, jobban áll, ezért nem törekedett ellenfele megsemmisítésére, csupán a 10. menetben kezdett mindent elsöprő támadásokba, amikor már „fülest” kapott, hogy nem áll jól a szénája.

A pontozók nem értékelték balegyeneseit, Gracsov kesztyűvel levédett ütéseit viszont igen. Két pontozó, a belga Philippe Verbeke és az ír Terry O’Connor 96:94-gyel adta az orosznak a meccset. Az ír döntésére lehet magyarázat, hogy a face to face bunyót jobban kedveli, mint a technikás bokszot, de a pontozóknak nem szimpátia alapján kell(ene) dönteniük.

Még jóval a négyes torna előtt több hazai vélemény is megjelent arról, hogy ezt viadalt az amerikai Edwin Rodrigueznek írták ki, mondván, Lou DiBella promóter őt akarja felfuttatni. Lehet, hogy így van, csakhogy DiBella dühösen járt-kelt a mérkőzés után. Noha a profi bunyóban minden lehetséges, még az is, hogy a pénz vezérli az érzelmeket, gesztusokat, s a mérkőzésszervező megjátszotta magát, felháborodása a helyszínen őszintének tűnt. Nehezen képzelhető el, hogy másik bunyósát, Erdeit közben „elteteti láb alól”. Erre az lenne a magyarázat, hogy Madárt teljesítménye alapján sokkal jobbnak ítélte a fiatalabb és a felfuttatásra koránál fogva a mérkőzésszervező által alkalmasabbnak tartott Rodrigueznél. Csakhogy ez összeesküvés-elmélet, a helyszínen nehezen is kivitelezhető, hogy aztán fel is háborodjon a kiagyalója…

Induljunk ki abból, amit mondott: ha rajta áll, nem ez volt Madár utolsó lehetősége. DiBella 3 meccset ígért, plusz 2 mérkőzésre opciót. Most jönne az a kettő, de nagy kérdés, hogy jön-e, s nem csak azért, mert nem tudni, Erdei mit gondol a folytatásról. A promóternek elvileg van olyan kiterjedt kapcsolatrendszere, hogy ha lát még Madárban fantáziát, nem feltétlenül a ragaszkodik a négyes torna megnyeréséhez, ahhoz, hogy Erdeinek nagy meccset hozzon. Mondjuk összeereszti egyik másik „kuncsaftjával”, Bernard Hopkinsszal, aki jelenleg világbajnok, s korábban a magyar sajtóban megjelent, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Madárral bokszoljon.

Lehet, hogy csupán az a pontozói felfogás érvényesült, hogy az előrecaplató bokszoló célt vagy éppen célt nem érő ütéseit honorálták a találatoktól függetlenül. A korábbi kisváltósúlyú brit világbajnok, Ricky Hatton tulajdonképpen azt mondta, amit a hozzá mentalitásban közel álló pontozó, O’Connor is vallott pontozólapján, hogy szoros volt, lehetett adni ide is, oda is, az utóbbi sem meglepetés. Mármint nekik…
Azt se hagyjuk számításon kívül, hogy Madár nem Németországban bokszolt, ahol a szakmai közönség és a széles publikum is elismerte tudását. A tudását, ami kétségkívül jóval átlagon felüli színvonalú bunyót eredményez, de a boksz nem csak ilyen, sőt mások, akár a sportág nemzetközi elitjében tevékenykedők – például pontozók – szerint az agresszivitás mindennél előrébb helyezendő tulajdonság. Ez sok mindenre rávilágít. Nincs olyan világ, mint a múlt század derekán, hogy olyan gengszterek, mint Johnny Vitale vagy Frankie Carbone mozgatják a háttérből a szálakat a profi boksz világában, de stílus és felfogás ízlés kérdése is, s mint tudjuk, ízlések és pofonok különbözőek. Azt is tudjuk, hogy így van, a baj ezzel csak akkor van, ha a pofont mi kapjuk.