Mit szolgál a futball?

Anglia, Olaszország és Spanyolország kiesése ismét rávilágít a klubok és a válogatottak közötti ellentétre. Nincs megoldás? Vagy van? Ha igen, mi lehet az? Addig is fennáll annak a veszélye, hogy legjobbaknak tartott országok bajnokságai tartoznak a legszínvonalasabbak közé, nemzeti válogatottjaik nem.

Noha törvényszerűséget nem lehet levonni, elgondolkodtató Európa nagycsapatainak vesszőfutása a világbajnokságon. Anglia, Olaszország és Spanyolország korai kiesése ugyanakkor ébreszt néhány gondolatot az öreg kontinens labdarúgásának jövőjével kapcsolatban.

Alapvető és elfogadható magyarázat a kudarcra, hogy a három legerősebb bajnokság – elsősorban a Primera División és a Premier League – teljesen kiszipolyozza a játékosokat. Az angol válogatott keretében egy kivételével a Premiershipben játszanak (Fraser Forster kapus, Celtic), ezen belül a bajnok (Manchester City), a második helyezett (Liverpool) és a harmadik (Chelsea) kettő, öt, illetve kettő játékossal képviselteti magát, az MU négy, az Arsenal két játékost ad. A Southampton és az Everton hármat-hármat, a West Brom egyet.
A spanyol keretben a világ legerősebb bajnokságának tartott Primera Divisiónból hárman vannak a Real Madridtól, négyen az Atléticótól, heten a Barcelonától, a további megoszlás: Chelsea 2, MU 2, MC 1, Arsenal 1, a Bayernből két, a Napoliból egy futballista található.

Az olaszoknál a Juventus hat, a Milan, a Parma és a Torino három-három, a Napoli, a Lazio, a Roma, a Fiorentina és a Genoa egy-egy, a PSG három labdarúgót ad a keretbe. Összesen húszan játszanak a Serie A-ban.
A továbbjutó nagycsapatok közül a brazilok keretébe négy Chelsea-, egy-egy Tottenham- és MC-, két Barcelona-, egy-egy Real Madrid-, Napoli-, Roma-, Inter-játékost válogattak be, a Bundesligából és a PSG-ből ketten érkeztek. A 23-as keretből „mindössze” 13 futballista jött az angol, az olasz és a spanyol bajnokságból.
A hollandoknál Van Persie MU-labdarúgó, Vlaart az Aston Villából, Fert a Norwichból, a tartalék kapust, Krult a Newcastle-től, De Jongot a Milanból, Robbent a Bayernből, Huntelaart a Schalkéból válogatták be a többieket zömmel a holland bajnokságból, továbbá Sneijdert a Galatából, Kuytöt a Fenerből, Lenst a Dinamo Kijevből hívták be.
A francia csapatnál tíz válogatott az angol élvonalból érkezett, három a spanyolországi, egy-egy olaszországi és portugáliai légiós, a többiek (nyolcan) a francia bajnokságban futballoznak.

Érdemes még a németeket számba venni. Két-két Chelsea-, illetve Arsenal-, továbbá egy-egy Lazio (Klose)-, Sampdoria (Mustafi)-, Real (Khedira)-játékost leszámítva, mindenki (16) a Bundesligában játszik. Közülük a legtöbben a Bayern (6) és a Dortmund (4) játékosai.
A továbbjutó Argentína válogatottjába heten érkeztek a Premiershipből (3) és a Primera Divisiónból (4), ugyanennyien (7) jöttek a Serie A-ból.

A goal.com vb előtti (2014. június 5.) kimutatása szerint a Premier League 105, a Serie A 81, a Primera División 62, a Bundesliga 73 játékost ad a torna csapataiba. A marca.com június 27-i adata aktuálisabb: a 736 pályára lépőből 120 a PL-ben, 82 a Serie A-ban, 63 a Primera Divisiónban futballozik. A portál megemlíti, a három válogatottban mindössze öten vannak olyanok, akik nem az említett három bajnokságból jöttek. Az angoloknál a már esett szó Forsterról, a spanyol Javi Martínez a Bayern, az olasz Verratti, Motta és Sirigu a PSG játékosa.

Eddig is tudtuk, hogy érdekellentét feszül a klubfutball és a válogatott között. A tulajdonosok érdeke, hogy minél nagyobb piacot lefedjen (mezeladás, tévéközvetítés stb.), nyilvánvaló, hogy a kereslet és kínálat viszonya határoz meg mindent. A több mérkőzés több profitot fial A válogatottak esetében más a helyzet, ilyen értelemben profitorientáltságról nem beszélhetünk. Négyévente vb, Eb, a legjobbak a nívós bajnokságokból ledaráltan érkezve azt nyújtják, amire a pillanatnyi forma alapján képesek. Ezt hangsúlyos kijelenteni, mert azt azért senki sem hiszi, hogy Wayne Rooney, Andrea Pirlo vagy Andrés Iniesta (hogy csak a legjobbakat említsük) annyit tud, mint amennyit mutatott. De annyiban egyszerű dolog ez, hogy a futballista munkaadója a klub, ott köteles a maximumot teljesíteni, ha emellett marad ereje a válogatottra, akkor ott is színvonalasan játszik. Ha nem, nem…

Azonban eljöhet az idő, amikor a klubrenomét fényező pénz kibékíthetetlen ellentétbe kerül a válogatottal. Mert az odáig rendben van, hogy a tulaj Angliában remek csapatot gründol össze, a melós a győztes meccsek után hazamegy, megiszik két üveg sört, aztán lefekszik aludni. Ha veszít a kedvenc, még káromkodik is egyet. Én arra lennék kíváncsi, hogy az öntudatos angolok meddig nyelik le, hogy válogatott szinten a nagyokhoz képest nullák? Nagyban ott is az folyik, mint nálunk – hangsúlyozom, nagyban. A kulcsposztokon nagymenők rúgják a labdát, a tulaj nem nevel, hanem vásárol, így aztán az utánpótlásképzés is elsorvad. Félig komolyan, félig tréfásan írom le: ha Németh Krisztiánból jó futballista lett volna a Liverpoolnál, akár ő is játszhatna egy angol helyén, ahogyan Luis Suárez a legjobbak egyikeként játszik is.

Ezzel párhuzamosan a klubok és a válogatottak közötti ellentét az Európai Unióban tapasztalható feszültséget generál. Ahogyan az unión belül is erős a morgás a piac mindenhatósága ellen, ezzel párhuzamosan előtérbe kerül a nemzetek érdekképviselete. De tételezzük fel, hogy idővel az UEFA sem nézi jó szemmel, hogy a legerősebb tagországok válogatottjai szégyenteljesen szerepeljenek – ez persze a tagországokban már korábban feszültséget generál –, de mit tud csinálni? A kontinens futballját meghatározó államok nagy része az unió tagja, márpedig az EU garantálja a munkaerő szabad mozgását az unió országain belül – holott maximálni kellene a légiósok létszámát. Gyakorlatilag annak kellene gátat szabni, hogy egy-egy tehetős klub azt vesz meg, akit akar. Korábban felvetődött a 6 5-ös szabály bevezetése, ezt a FIFA elnöke, Sepp Blatter is támogatta. Az unió hezitálásának okát gondolom, maguktól is kitalálták. A szabály nemzetiségi alapú megkülönböztetést jelentene, és ez elfogadhatatlan. A labdarúgók éppolyan munkavállalók, mint mások, a szabad mozgás rájuk is vonatkozik. Nyilván ez nem érdeke elsősorban az angol, de sem a spanyol, sem az olasz klubtulajdonosoknak, ezért nem is szimpatizáltak a 6 5-ös szabállyal. Érdekes, hogy a németek nem vesznek részt az esztelen pénzköltési versenyben, ezért pártolták. Beckenbauer még öt évvel ezelőtt nyilatkozta. „Igaz, hogy globalizált világban élünk, de nem hiszem, hogy a teljesen nyitott piac a futball jövője. Bármelyik klub sikeres lehet hazai labdarúgókkal is; nem a külföldiek forgataga garantálja az eredményt.” Kimondva-kimondatlanul, a 6 5 nyomán erősebbek lennének a válogatottak. A FIFA nyilván pártolná a lépést, de ott van az EU… Amikor a FIFA dönthetett, gátat vetett egy elitképző elképzelésnek. Nevezetesen: Blatter leradírozta a leggazdagabb európai klubok (G14, később G18) külön bajnokságának tervét. A FIFA erőből döntött. Az ebben résztvevő csapatok futballistái nem játszhattak volna a válogatottakban, azaz se vb-n, se Eb-n nem szerepelhettek volna. Ez esetben a sport szellemisége győzött a bankjegykötegekkel szemben.

Mert a futball nem csupán a tulajdonost szolgálja. A nemzeti érzés, az együvé tartozás szimbolikus tere, erősíti a nemzeti identitást. Ebben a tekintetben szöges ellentéte a globalizáció pénz diktálta világának.
A végén még kiderül, nem is az a baj, hogy kizsigereltek, elcsigázottak a játékosok…

Noha törvényszerűséget nem lehet levonni, elgondolkodtató Európa nagycsapatainak vesszőfutása a világbajnokságon. Anglia, Olaszország és Spanyolország korai kiesése ugyanakkor ébreszt néhány gondolatot az öreg kontinens labdarúgásának jövőjével kapcsolatban.

Alapvető és elfogadható magyarázat a kudarcra, hogy a három legerősebb bajnokság – elsősorban a Primera División és a Premier League – teljesen kiszipolyozza a játékosokat. Az angol válogatott keretében egy kivételével a Premiershipben játszanak (Fraser Forster kapus, Celtic), ezen belül a bajnok (Manchester City), a második helyezett (Liverpool) és a harmadik (Chelsea) kettő, öt, illetve kettő játékossal képviselteti magát, az MU négy, az Arsenal két játékost ad. A Southampton és az Everton hármat-hármat, a West Brom egyet.
A spanyol keretben a világ legerősebb bajnokságának tartott Primera Divisiónból hárman vannak a Real Madridtól, négyen az Atléticótól, heten a Barcelonától, a további megoszlás: Chelsea 2, MU 2, MC 1, Arsenal 1, a Bayernből két, a Napoliból egy futballista található.

Az olaszoknál a Juventus hat, a Milan, a Parma és a Torino három-három, a Napoli, a Lazio, a Roma, a Fiorentina és a Genoa egy-egy, a PSG három labdarúgót ad a keretbe. Összesen húszan játszanak a Serie A-ban.
A továbbjutó nagycsapatok közül a brazilok keretébe négy Chelsea-, egy-egy Tottenham- és MC-, két Barcelona-, egy-egy Real Madrid-, Napoli-, Roma-, Inter-játékost válogattak be, a Bundesligából és a PSG-ből ketten érkeztek. A 23-as keretből „mindössze” 13 futballista jött az angol, az olasz és a spanyol bajnokságból.
A hollandoknál Van Persie MU-labdarúgó, Vlaart az Aston Villából, Fert a Norwichból, a tartalék kapust, Krult a Newcastle-től, De Jongot a Milanból, Robbent a Bayernből, Huntelaart a Schalkéból válogatták be a többieket zömmel a holland bajnokságból, továbbá Sneijdert a Galatából, Kuytöt a Fenerből, Lenst a Dinamo Kijevből hívták be.
A francia csapatnál tíz válogatott az angol élvonalból érkezett, három a spanyolországi, egy-egy olaszországi és portugáliai légiós, a többiek (nyolcan) a francia bajnokságban futballoznak.

Érdemes még a németeket számba venni. Két-két Chelsea-, illetve Arsenal-, továbbá egy-egy Lazio (Klose)-, Sampdoria (Mustafi)-, Real (Khedira)-játékost leszámítva, mindenki (16) a Bundesligában játszik. Közülük a legtöbben a Bayern (6) és a Dortmund (4) játékosai.
A továbbjutó Argentína válogatottjába heten érkeztek a Premiershipből (3) és a Primera Divisiónból (4), ugyanennyien (7) jöttek a Serie A-ból.

A goal.com vb előtti (2014. június 5.) kimutatása szerint a Premier League 105, a Serie A 81, a Primera División 62, a Bundesliga 73 játékost ad a torna csapataiba. A marca.com június 27-i adata aktuálisabb: a 736 pályára lépőből 120 a PL-ben, 82 a Serie A-ban, 63 a Primera Divisiónban futballozik. A portál megemlíti, a három válogatottban mindössze öten vannak olyanok, akik nem az említett három bajnokságból jöttek. Az angoloknál a már esett szó Forsterról, a spanyol Javi Martínez a Bayern, az olasz Verratti, Motta és Sirigu a PSG játékosa.

Eddig is tudtuk, hogy érdekellentét feszül a klubfutball és a válogatott között. A tulajdonosok érdeke, hogy minél nagyobb piacot lefedjen (mezeladás, tévéközvetítés stb.), nyilvánvaló, hogy a kereslet és kínálat viszonya határoz meg mindent. A több mérkőzés több profitot fial A válogatottak esetében más a helyzet, ilyen értelemben profitorientáltságról nem beszélhetünk. Négyévente vb, Eb, a legjobbak a nívós bajnokságokból ledaráltan érkezve azt nyújtják, amire a pillanatnyi forma alapján képesek. Ezt hangsúlyos kijelenteni, mert azt azért senki sem hiszi, hogy Wayne Rooney, Andrea Pirlo vagy Andrés Iniesta (hogy csak a legjobbakat említsük) annyit tud, mint amennyit mutatott. De annyiban egyszerű dolog ez, hogy a futballista munkaadója a klub, ott köteles a maximumot teljesíteni, ha emellett marad ereje a válogatottra, akkor ott is színvonalasan játszik. Ha nem, nem…

Azonban eljöhet az idő, amikor a klubrenomét fényező pénz kibékíthetetlen ellentétbe kerül a válogatottal. Mert az odáig rendben van, hogy a tulaj Angliában remek csapatot gründol össze, a melós a győztes meccsek után hazamegy, megiszik két üveg sört, aztán lefekszik aludni. Ha veszít a kedvenc, még káromkodik is egyet. Én arra lennék kíváncsi, hogy az öntudatos angolok meddig nyelik le, hogy válogatott szinten a nagyokhoz képest nullák? Nagyban ott is az folyik, mint nálunk – hangsúlyozom, nagyban. A kulcsposztokon nagymenők rúgják a labdát, a tulaj nem nevel, hanem vásárol, így aztán az utánpótlásképzés is elsorvad. Félig komolyan, félig tréfásan írom le: ha Németh Krisztiánból jó futballista lett volna a Liverpoolnál, akár ő is játszhatna egy angol helyén, ahogyan Luis Suárez a legjobbak egyikeként játszik is.

Ezzel párhuzamosan a klubok és a válogatottak közötti ellentét az Európai Unióban tapasztalható feszültséget generál. Ahogyan az unión belül is erős a morgás a piac mindenhatósága ellen, ezzel párhuzamosan előtérbe kerül a nemzetek érdekképviselete. De tételezzük fel, hogy idővel az UEFA sem nézi jó szemmel, hogy a legerősebb tagországok válogatottjai szégyenteljesen szerepeljenek – ez persze a tagországokban már korábban feszültséget generál –, de mit tud csinálni? A kontinens futballját meghatározó államok nagy része az unió tagja, márpedig az EU garantálja a munkaerő szabad mozgását az unió országain belül – holott maximálni kellene a légiósok létszámát. Gyakorlatilag annak kellene gátat szabni, hogy egy-egy tehetős klub azt vesz meg, akit akar. Korábban felvetődött a 6 5-ös szabály bevezetése, ezt a FIFA elnöke, Sepp Blatter is támogatta. Az unió hezitálásának okát gondolom, maguktól is kitalálták. A szabály nemzetiségi alapú megkülönböztetést jelentene, és ez elfogadhatatlan. A labdarúgók éppolyan munkavállalók, mint mások, a szabad mozgás rájuk is vonatkozik. Nyilván ez nem érdeke elsősorban az angol, de sem a spanyol, sem az olasz klubtulajdonosoknak, ezért nem is szimpatizáltak a 6 5-ös szabállyal. Érdekes, hogy a németek nem vesznek részt az esztelen pénzköltési versenyben, ezért pártolták. Beckenbauer még öt évvel ezelőtt nyilatkozta. „Igaz, hogy globalizált világban élünk, de nem hiszem, hogy a teljesen nyitott piac a futball jövője. Bármelyik klub sikeres lehet hazai labdarúgókkal is; nem a külföldiek forgataga garantálja az eredményt.” Kimondva-kimondatlanul, a 6 5 nyomán erősebbek lennének a válogatottak. A FIFA nyilván pártolná a lépést, de ott van az EU… Amikor a FIFA dönthetett, gátat vetett egy elitképző elképzelésnek. Nevezetesen: Blatter leradírozta a leggazdagabb európai klubok (G14, később G18) külön bajnokságának tervét. A FIFA erőből döntött. Az ebben résztvevő csapatok futballistái nem játszhattak volna a válogatottakban, azaz se vb-n, se Eb-n nem szerepelhettek volna. Ez esetben a sport szellemisége győzött a bankjegykötegekkel szemben.

Mert a futball nem csupán a tulajdonost szolgálja. A nemzeti érzés, az együvé tartozás szimbolikus tere, erősíti a nemzeti identitást. Ebben a tekintetben szöges ellentéte a globalizáció pénz diktálta világának.
A végén még kiderül, nem is az a baj, hogy kizsigereltek, elcsigázottak a játékosok…