Az én olimpiám: törött csuklóval lett Moszkva bajnoka Varga Károly

Az 1980-as olimpia első magyar aranyérmesének sztoriját sokan, sokszor megírták, ám miként erre Varga Károly a története újbóli felidézése közben rávilágított, a história néhány – több forrásban is megtalálható – eleme sántít.

„Nem tudom, honnan veszik, hogy az utolsó pillanatban kerültem a csapatba, hiszen már egy évvel korábban, újoncként olimpiai kerettag lettem. Miután 1979-ben Miskolcon leszereltem, és visszamentem Budapestre, a magyar szövetség kiírt egy hat versenyből álló válogatósorozatot, amelynek a két legfontosabb versenyén nem szereztem pontot, de a négy fordulóban elért eredményemmel a legtöbb pontot gyűjtöttem      – idézte fel az előzményeket Varga Károly.      – A másik tévedés, hogy edzőt váltottam az olimpia előtt. Mindvégig Dorcsák Lajos volt az edzőm, de azután, hogy Papp Lajos a szövetség szakfelügyelője lett, a válogatottnál a puskások vele dolgoztak.”

Varga megemlítette: a felkészülést segítette, hogy megtudták, Moszkvában nem a megszokott vízszintes, hanem ferde fekpadon fognak lőni, készítettek hát egy hasonlót, és azon gyakoroltak.

„A könyökünk alatt ráadásul kókuszszőnyeg volt, ami mozgott, és tüskék álltak ki belőle; olyan volt, mintha gyökérkefére könyökölnénk – ehhez is hozzá kellett szokni. Rájöttünk, ha bevizezzük, puhul egy kicsit” – árulta el a fortélyt a kisöbű puska fekvő számának győztese.

A pályát alaposan betanulta, a véletlenre azonban nem készülhetett fel a játékok idején 24 éves sportoló.

„A megnyitó előtt focizgattunk az öttusázókkal, és noha szeretek játszani, nem vagyok ügyes, jól el is bénáztam. Ráléptem a labdára, miközben néztem, kinek rúghatnám, és jött a szövetségi kapitány Török Feri, aki a labdával együtt a lábamat is kirúgta. Az esést a tenyeremmel tompítottam, spirális orsócsonttörés lett belőle a jobb csuklómban… – emlékezett vissza Varga, aki gipszet nem kaphatott, mert abban a szabályok szerint nem versenyezhetett volna. – Borogattuk. Persze fájt verseny közben, izgultam is rendesen, tudtam, ha ezek után rosszul lövök, kinyúvasztanak.”

A puskás a verseny minden mozzanatát megtervezte, kihajtogatott egyet a gyufás skatulyaszerű lőszerdobozokból, és arra írt magának forgatókönyvet, amit a sorozatok közti pihenők alatt rendre elolvasott.

„Közben többször is hallottam a tapsot, ami azt jelezte: kiválóan lőttek a riválisok. Nekem a tizenhatodik lövésem kilences lett, úgy tudtam, az ötvenhetedik is, gondoltam, ezzel nem rúgok labdába. Felültem a sportolói buszra, elpityeredtem, és arra gondoltam, a szálláson majd kibőgöm magam, és iszom is valamit. A franciák kijárták, hogy kapjanak naponta három decis üvegekben vörösborocskát, jóban voltunk, adtak nekünk néhányat – folytatta. A skeetes Gosztola Tibor könyörögte le a buszról a hírrel, hogy az 57. lövését tízesnek adták, és ezzel világcsúcs-beállítással győzött! – Azt mondják, abban az évben két versenyt nyertem: olimpiát és Dinnye-kupát. Utóbbi afféle házi viadal volt, amelyben minden százas sorozatért és jó helyezésért járt egy dinnye; a végére tizenvalahány gyümölccsel gazdagodtam.”

Moszkva bajnoka hozzátette: a győzelem utáni euforikus pillanatokra esetenként nem emlékszik, utólag rekonstruálta őket: „Jó érzés, egyben furcsa visszanézni a helyszíni képeket, amelyeket utólag kaptam meg a sporttársaktól, főként úszóktól. Máig csodálkozom, mennyien bepaliztak, hogy vegyem elő az érmet, és mutogassam.”