Tokió 2020: a kannabisszal megbukott sztár váltóban sem indulhat

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 09:48
null
Sha'Carri Richardson nem utazik Tokióba (Fotó: AFP)
Nem indulhat a július 23-án kezdődő tokiói olimpián Sha'Carri Richardson, a női 100 méteres síkfutás új amerikai sztárja.

 

A múlt héten vált ismertté, hogy az atléta mintájában egy doppingellenőrzés során kannabisz nyomaira bukkantak, ezért egy hónapra eltiltották, azaz biztossá vált, hogy egyéniben nem lesz ott a sprintszám rajtjánál a japán fővárosban.

Mivel a 4x100-as váltót később rendezik Tokióban, az elvi lehetőség adott volt, hogy erre a számra benevezzék, az amerikai szövetség azonban most közölte, hogy a 21 éves futó nem utazik a játékokra.
Richardson elismerte, hogy tiltott szerrel élt – azt mondta, édesanyja halálát próbálta ilyen módon feldolgozni –, és elfogadta az egy hónapos eltiltást, amely július 27-én jár le.

A sprinter a júniusi amerikai válogatón adott pozitív mintát, emiatt az ott elért eredményét törölték, hiába nyerte meg a 100 métert nagy fölénnyel.

Sha'Carri Richardson az egyik legnagyobb favoritja lett volna a női vágtaszámnak Tokióban. Áprilisban 10.72 másodperccel minden idők hatodik legjobb idejét produkálta, és azóta is jobbnál jobb eredményeket ért el. Az extravagáns külsejű tehetség az amerikai válogatón az elődöntőben nagy, 2.6 méter/másodperces hátszélben 10.64-et futott, majd a fináléban 1 m/mp-es ellenszélben ért el 10.86-ot, és fölényesen győzött.

Legfrissebb hírek

Atlétikapályát neveztek el Sha'Carri Richardsonról

Atlétika
2024.09.23. 10:38

Reménységekből legendák! Rendkívüli kép került elő a párizsi olimpia sztárjairól

Párizs 2024
2024.08.07. 11:19

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

A világ idei legjobbjával nyerte az amerikai válogatót a budapesti vb sztárja

Atlétika
2024.06.23. 10:04

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39

Ausztrál vádak szerint 23 kínai úszó doppingolt a tokiói olimpia előtt

Úszás
2024.04.20. 10:41

23 év a hullámvasúton – Sha'Carri Richardson, a hányattatott sorsú sprintkirálynő

Atlétika
2023.09.18. 17:21
Ezek is érdekelhetik