Tokió 2020: ilyen volt testközelből az amerikai kosárválogatott

„Szia! Honnan jöttél? Magyar vagy? A nagymamám is odavalósi. A magyar lányok a legszebbek! Ha bármi segítségre szükséged van, csak szólj” – közölte meglepő közvetlenséggel egy amerikai fotós még a férfi kardcsapat versenye közben. Megbeszéltük, hogy később atlétikán talán találkozunk, többre azonban nem maradt idő, ugyanis indulni kellett Szaitamába, itt rendezik a kosártornát, és sikerült akkreditációt kapni a Team USA Irán elleni meccsére.

A távolságokról legyen elég annyi, hogy 60 km-t kellett viszonylag sietős tempóban megtenni taxival, hogy még elcsípjük a kezdést. A sofőr szerencsére átérezte a helyzet súlyát, így épp idejében érkeztünk a Super Arénához, amely 21 ezres befogadóképességével Japán egyik legnagyobb multifunkciós csarnoka. Más esetben az amerikai kosárcsapat meccseit kíséri az egyik legnagyobb érdeklődés, ugyanis mindenki szeretné testközelből látni az NBA sztárjait. Ezúttal fájóan üresen kongott a hatalmas aréna, de azért a nemzetközi sajtó fokozott jelenléte mutatta, az amerikaiak még mindig húzónévnek számítanak.

A két ország politikailag gyakran terhelt viszonyára gondolva úgy tűnt, több külföldi újságíró is valami szenzáció reményében látogatott ki a meccsre, nekik azonban csalódniuk kellett, a két csapat játékosai barátságosan lepacsiztak, míg az edzők kedélyesen elbeszélgettek egymással („Bárcsak így lenne a való életben is” – kommentálta a témát utóbb az amerikaiakat irányító Gregg Popovich.)

Ez már nem az a Dream Team, amelyet például a barcelonai olimpián – 1992 óta alkotják profik a nemzeti csapatot –, többek között Michael Jordannel és Magic Johnsonnal a soraiban szájtátva figyelt a világ. Azért a mostani keretben is vannak sztárok, elég ha csak Kevin Durantre vagy Damian Lillardra gondolunk. Popovich ugyanakkor sok kritikát kapott, főleg miután a felkészülés során előbb Nigériától, majd Ausztráliától is kikapott a csapata, és Tokióban is vereséggel indított Franciaország ellen.

„Mivel a járvány miatt az NBA-idényben rövidebb idő alatt játszották le a meccseket, érthető, hogy sztárok sora mondta vissza az olimpiai szereplést, mert inkább pihenni szeretnének – magyarázta nekünk Dan Wolken, az USA Today újságírója. – LeBron Jamesszel, James Hardennel vagy Steph Curryvel egészen más lenne a csapat. A hiányukban is tehetséges kerettel vagyunk itt, de az emberek aggódnak, elégedetlenek az edzővel, amiért nem játszunk jól. Ha tudunk fejlődni, akkor talán a negyeddöntőben már másik arcunkat mutathatjuk meg.”

A franciák elleni vereséggel elképzelhető, hogy csak a második helyet érheti el a csoportban a Team USA, a negyeddöntő sorsolásánál pedig csak a legjobb csoportmásodik kerül a kiemeltek közé, így az sem volt mindegy, mennyivel győzik le Iránt az amerikaiak (merthogy megverik, az egy percig sem volt kérdés). Az ázsiaiak sorában örömmel láttunk viszont a 36 éves, 218 centis centert, Hamed Haddadit, akivel együtt érkeztünk meg az olimpiára, a Memphis korábbi játékosa – mondhatni – jól eltakarta a kilátást a beléptetésnél a tokiói reptéren.

Mivel az Egyesült Államokat csupa olyan játékos alkotja, aki megszokta, hogy a klubjában sokszor egymaga dönti el a meccseket, a válogatott esetében mindig az az egyik legnagyobb kérdés, a rendelkezésre álló rövid időben mennyire tudnak csapattá formálódni. Ebből a szempontból úgy tűnt, a legnagyobb nevek is beálltak a sorba, a 34 assziszt is erről árulkodik.

„A srácok megértették, nem játszhatnak úgy, mint az NBA-ben, de ezzel nincs is baj, tisztában vannak egymás képességeivel, és elfogadták a másikat. Felfogták, akkor lesz jó a csapat, ha elosztják a felelősséget, a riválisaink is ezt teszik” – mondta erről Popovich.

A szünetben egyébként láthattunk némi ízelítőt abból, milyen technológiai csodákkal találkozhattak volna az ide látogatók, ugyanis egy ember méretű, mezbe öltöztetett robot kezdett el kosárra dobálni. A büntetőt és a hárompontost csont nélkül behajította, és félpályáról is a gyűrűről pattant le a kísérlete.

Az Irán ellen 120–66-ra megnyert meccs alapján úgy tűnt, az amerikaiak tényleg kezdik elkapni a ritmust. A játékosok kevesebbet gondolkodtak, kézről kézre járt a labda, beestek a távoli dobások, de a látványos megoldások és zsákolások sem hiányoztak – minden olyan elemet felvonultattak, ami tőlük elvárható és rájuk jellemző. (Mint ahogy a pálya törlésével megbízott japán gyerekek is kitettek magukért: szinte minden támadás után, amíg a másik térfélen zajlott a játék, berohantak, felsikálták, amit kellett, majd székük elé visszasprintelve meghajlással nyugtázták mindezt.)

A csapatból egyedül Lillard emelkedett ki, aki olyan „NBA-s stílusban” beszórt hét hármast, és 21 ponttal zárt, de felvetésünkre ő is a csapatszellemet emelte ki. „Sokat jelent, hogy itt lehetek. Mindig is prioritásként tekintettem a válogatottra és az olimpiai részvételre. Rengeteg tehetséges játékos van a ligában, így nem könnyű bekerülni a keretbe. Szeretnénk igazi csapatként játszani, nem egymás lábán taposva a saját eredményességünket előtérbe helyezni” – mondta a Nemzeti Sport kérdésére a Portland irányítója.

Ha ezen az úton halad tovább a Team USA, újra jó esélye nyílik az aranyéremre, de már korántsem arról szól a torna, hogy vannak az amerikaiak, meg a többiek. Egy meccsen ők is elkaphatóak, és nemcsak a franciáknak van rá esélyük, hanem az ausztráloknak, a spanyoloknak vagy éppen a Luka Donciccsal felálló szlovénoknak is. Szóval izgalmas lesz még a kieséses szakasz.

TOKIÓ 2020
FÉRFI KOSÁRLABDA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Egyesült Államok–Irán 120–66 (28–12, 32–18, 22–13, 38–23)
Csehország–Franciaország 77–97 (28–22, 12–29, 16–26, 21–20)
B-CSOPORT
Nigéria–Németország 92–99 (21–24, 29–26, 24–24, 18–25)
Olaszország–Ausztrália 83–86 (25–25, 20–19, 17–21, 21–21)