Öt évet várt arra a vízilabdázó Gurisatti Gréta és édesapja, a parasportlövő Gurisatti Gyula, hogy egyszerre lehessenek olimpiai, illetve paralimpiai résztvevők. Álmuk végül megvalósult, mindketten ott lesznek Tokióban, még ha néhány hét eltéréssel is, s mindketten alaposan megküzdöttek érte.
Az első olimpiájára készülő Grétának például még a bajnoki finálé második mérkőzésén eltört az ujja, így az Euroliga négyes döntőjében a lelátóról nézte végig, ahogyan a Dunaújváros a bajnokság után a nemzetközi kupasorozatban is ezüstérmes lett. A válogatott olimpiai felkészülését is sérülten kezdte el, nem is utazhatott a csapattal az amerikai edzőtáborba, utána azonban minden a helyére került.
„Eléggé csalódott voltam a klubidény végén, az olimpiai felkészülésnek pedig úgy álltam neki, van négy hete az ujjamnak, hogy rendbe jöjjön, aztán muszáj lesz játszanom – mondta Gurisatti Gréta. – Amíg a csapat Amerikában volt, rámentem a fizikai felkészülésre, meg is lett az eredménye a világliga nyolcas döntőjében, amelyen szerintem már jól játszottam. A kerethirdetéskor Bíró Attila szövetségi kapitány Keszthelyi-Nagy Rita után a másodiknak olvasta fel a nevemet, úgyhogy nem kellett végigizgulnom a bejelentést, hamar kiderült, hogy ott leszek a csapatban. Akkor megkönnyebbülést éreztem, az olimpiai fogadalomtételen pedig teljesen meghatódtam.”
Az édesapa, az immár négyszeres paralimpikon sportlövő, Gurisatti Gyula azt élte meg nehezen, hogy a pandémia miatt sorra maradtak el a versenyek, majd hiába szerepelt remekül azokon a megméretéseken, amelyeket végül megrendeztek (vb–5. és Eb–6. is volt), kvótát nem lehetett szerezni rajtuk. Közben megküzdött a koronavírussal, majd a túl korán elkezdett edzések miatt a tüdőgyulladással is. Aztán az utolsó kvótaszerző versenyen pechjére nem szerepelt jól.
„Kicsit letörtem, hogy így alakult a helyzet, de nem tehettem más, igényeltem a szabadkártyát – mondta Gurisatti Gyula. – Az ötéves ciklust nézve a két számomban kilencedik, illetve tizenkettedik helyen álltam a világranglistán, és a Top15-ből csak nekem nem volt kvótám. Az edzőm szerint a világ legnagyobb igazságtalansága lett volna, ha nem én kapom a két szabadkártya közül az egyiket, de én kaptam – nem ajándékba, mert öt éven át dolgoztam érte. Nem is keveset, ahogy öregszik az ember, úgy romlik a szeme, már nem fogja olyan biztosan a pisztolyt, az izomzata sem olyan feszes, szóval ennyit még egyik paralimpiám előtt sem edzettem, hogy tartsam a lépést a feltörekvő fiatalokkal.”
A családtagok a nehézségek közepette egymásból merítettek erőt, és nagyon örültek egymás sikerének. A teljes család a televízió előtt ült, amikor Bíró Attila bejelentette az utazó keretet – nem csoda, a pólómeccseken is ott szurkolnak Grétának, az apukája olykor túl vehemensen is, de állítása szerint már sokat fejlődött, bár az igazságtalanságot nehezen viseli. Gréta éppen ritka pihenőnapjai egyikén, a strandon tudta meg, hogy édesapja is olimpikon lett, rohant is ki a vízből, hogy átvegye a telefont, és megosszák egymással a pillanat örömét.A boldogság teljes a családban, csak azt sajnálják, hogy nem szurkolhatnak egymásnak Tokióban a zárt kapus rendezés miatt. Gréta érmet, Gyula döntős szereplés(eke)t vár magától, hozzátéve, hogy aztán bármi megtörténhet, mert az a műfaj olyan, mint a tizenegyespárbaj. És az 55 éves édesapa szerint nincs kizárva, hogy 2024-ben Párizsban újra együtt szerepel lányával az olimpián.
A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Nedelykov Tamás, Szűcs András (szöveg), Mirkó István, Tumbász Hédi (fotó)