Tokió 2020: Lőrincz Viktor a szép emlékekből építkezik

– Az elmúlt néhány hónapja nem alakult a legjobban, sokat kellett kihagynia, viszont a néhány héttel ezelőtti törökországi nemzetközi versenyen már újra dobogóra állt.
– A felkészülésem tényleg nem sikerült zökkenőmentesen: előbb jött a térd­operáció, aztán átestem a tünetekkel járó koronavírus-fertőzésen. Az alapozásnak azonban már úgy vágtam neki, hogy ezeket szeretném magam mögött hagyni. Az év elején, így az Európa-bajnokságon is látszott még, hogy a formám nem az igazi, de tisztában voltam vele, ennyi kihagyás után időre lesz szükségem, csak fokozatosan tudom visszaépíteni magam. A legfontosabb, hogy augusztus elejére legyek százszázalékos! Hétről hétre erősebbnek érzem magam, a török verseny már kiváló visszajelzés volt, hogy jó úton haladok. Nagyon erős mezőnyben sikerült Ázsia-bajnokokat, kvótás versenyzőket megvernem, és bronzérmesként zárnom. Most érzem azt, hogy kezdek ott tartani, mint a műtétem előtt.

– Szerencsére igen, a rengeteg gyógytorna és erősítés után mostanra teljesen meggyógyult. A heg sem látszik, és ami fontosabb, egyáltalán nem is érzek fájdalmat, a birkózásnál sem veszek észre semmi különöset, olyan, mintha meg sem történt volna a baj. Az olimpiáig már tényleg csak az élesítés, a „finomhangolás” van hátra.

– Az viszont rengeteg önbizalmat adhat – s majd remélhetőleg valamennyi előnyt is –, hogy a hányattatások ellenére világranglista-elsőként, vagyis első kiemeltként utazhat Tokióba!
– Nyilván amikor kijön egy ilyen lista, jó látni, hogy a bátyámmal, Tamással együtt mi vezetjük a súlycsoportunkat. Ez egyrészt valóban ad önbizalmat, másrészt ha több nem is, annyi előnye már biztosan van a kiemelésnek, hogy a kategória egyik legjobbja, az ukrán világbajnok Zsan Belenjuk, akivel a legutóbbi vébédöntőmet birkóztam, a másik ágon lesz – egyáltalán nem bánom. Ez a rendszer akkor jelenthetett volna további előnyt, ha Tokióra nem vitték volna lejjebb a létszámot, mert akkor eggyel kevesebb meccsem lett volna, mint a mezőny nagy részének. De így, hogy már csak tizenhatan vagyunk egy súlycsoportban, mindenkinek ugyanannyi mérkőzése lesz.

– Épp akartam kérdezni, hogy inkább előnyként vagy hátrányként élik-e meg a létszámcsökkentést...
– Érdekes kérdés ez. Rióban például három győztes mérkőzéssel csak az elődöntőbe jutottam, Tokióban ennyivel már döntős lennék. Másrészt viszont a kijutás iszonyatosan megnehezedett, hiszen ebbe a tizenhatos elitbe csak a világbajnokság első öt helyének valamelyikéről vagy utána csupán két kvótaszerző versenyről lehetett bekerülni, azoknak is már csak a döntőjéből... Emiatt is örülünk nagyon, hogy nekünk Tomival összejött a kvóta a vébén, mert a kvalifikációs viadaloknak azzal a tudattal nekimenni, hogy nincs hibázási lehetőség – miközben a többi, ugyancsak kijutásra éhes „húsmarcangoló” valósággal széttép –, óriási lelki és fizikai teher egyszerre, ráadásul már az olimpiai felkészülésből veszi el az idődet és energiádat.

– Ha már szóba hozta Riót: az ott történtek, a bronzmeccse arcátlan elcsalása szül pluszdacot, vagy már elfelejtené az egészet?
– Ez a lényeg, nem szeretnék dacból, dühből birkózni, abból még sohasem sült ki semmi jó. Nyilván érzékeny pont, olyan fájdalmas emlék, amely sokáig elkísér, ám tudatosan készültem, hogy ne jelenjen meg a felkészülésemben és a birkózásomban – úgy érzem, ki is tudtam zárni teljesen. A cél éppen az, hogy ne a riói rossz, hanem a jó élményekből táplálkozzak, mert szerencsére abból is volt bőven. Ezeket gyűjtöm, ezeket tartalékoltam el magamban, az elmúlt időszakban az összes versenyemen ennek szellemében álltam oda a szőnyegre, és ennek szellemében fogok Tokióban is.

– Így van, és ezt szerettem volna megmutatni, kicsit magamnak is bizonyítani, hogy sokkal több van bennem. Miként az az elmúlt négy-öt évben is látszott, nagyon szép eredményeket tudok elérni, képes vagyok legyőzni a legnagyobb versenyeken a legjobbakat is. Van még bennem tartalék, és tartogatok még meglepetést!

– Akkor hát ugyanaz a terv, mint két éve, Nur-Szultanban a vébén? Hogy a bátyjával együtt érmet hoznak haza Tokióból, az olimpiáról is?
– Más nem is lehet, egyértelműen így készülünk. Ez még hiányzik a közös kollekciónkból: Európa-bajnokságon és világbajnokságon is volt már olyan, hogy mindketten dobogóra álltunk, a világ legboldogabb emberei lennénk, ha ez az olimpián is sikerülne.