Tokió 2020: nem jutott a döntőbe férfi egyesben Djokovics

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 12:00
null
Biztossá vált, hogy Novak Djokovics nem tudja teljesíteni a Golden Slamet ebben az évben (Fotó: AFP)
Három szettben, 1:6, 6:3, 6:1 arányban kikapott a világelső Novak Djokovics a német Alexander Zverevtől a tokiói olimpia férfi egyes tenisztornájának elődöntőjében.

A szerb teniszező nehezen kezdte az első adogatást, Zverevnek bréklabdája is volt, de aztán semmi sem állította meg Djokovicsot, hogy megnyerje az első játszmát: 2:1-nél, majd 4:1-nél is brékelt, így 6:1-re hozta az első szettet.

A második játszmában 2:2 után úgy tűnt, hogy könnyedén jut a döntőbe Djokovics, hiszen ismét brékelőnybe került, azonban Zverev rögtön ledolgozta hátrányát, majd 4:3 után elvette ellenfele szervajátékát. Végül a saját adogatását nehezen, de megnyerte, így 6:3-mal ledolgozta a szetthátrányt.

A döntő szettben pedig fantasztikusan teniszezett Alexander Zverev: rögtön elvette Djokovics első adogatását, majd hárított négy bréklabdát, onnantól kezdve pedig noha 4:0-nál engedett egy játékot a szerbnek, de 5:1-nél ismét brékelt, így 6:1-re megnyerte a harmadik játszmát.

Alexander Zverev továbbjutásához fontos volt, hogy 73 százalékban beütötte az első szerváit, valamint ezeknek 65 százalékát meg is nyerte, míg Djokovics első szervái csupán 66 százalékban találtak célt, és ezeknek is csak az 56 százalékát nyerte meg.

Korábban az ATP-világranglista 25. helyén jegyzett Karen Hacsanov az első két adogatását semmire hozta, majd 2:2-es állásnál brékelni tudott Pablo Carreno ellen. Ezt az előnyét megőrizte, így 5:3-nál a szettben maradásért adogatott a spanyol, aki egy bréklabdát kivédett, de a másodikat már nem tudta, azaz az első játszmát 6:3-ra elbukta.

A második szett hasonló képet festett: Hacsanov már Carreno első adogatását is elvehette volna, azonban csak 3:2-es állásnál tudott brékelni. Ezután ellenfele már nem tudott felzárkózni, a második játszmát is 6:3-ra bukta el a spanyol, így az orosz jutott a tokiói olimpia férfi egyes tenisztornájának döntőjébe.

A döntőben Alexander Zverev és Karen Hacsanov csap majd össze vasárnap magyar idő szerint délelőtt 9 órakor.

TOKIÓ 2020
TENISZ, FÉRFI EGYES

Hacsanov (orosz, 12.)–Carreno (spanyol, 6.) 6:3, 6:3
A. Zverev (német, 4.) –Djokovics (szerb, 1.) 1:6, 6:3, 6:1

dontő
augusztus 1., 9.00:
A. Zverev (német, 4.)–Hacsanov (orosz, 12.)

Legfrissebb hírek

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
3 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02
Ezek is érdekelhetik