Tokió 2020: női kéziseink célja a továbbjutás minden idők legnehezebb csoportjából

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 12:52
null
Nehéz feladat vár a kéziseinkre (Fotó: Szabó Miklós)
A pénteki Tokióba indulás előtt sajtótájékoztatót tartott a magyar női kézilabda-válogatott, melyen elhangzott, hogy az elsődleges cél az olimpián a csoportból való továbbjutás.

Kirsner Erika, a magyar szövetség alelnöke elmondta, nagyon várták már, hogy újra olimpián szerepeljen a magyar csapat.

Az elsődleges cél a csoportból való továbbjutás, azaz a legjobb nyolc közé kerülés talán minden idők legnehezebb csoportjából jelentette ki a sportvezető utalva arra, hogy a magyarok a franciákkal, a spanyolokkal, a svédekkel, az orosz olimpiai bizottság csapatával, valamint a brazilokkal szerepelnek azonos hatosban... Ha ez összejön, utána megcélozzuk a pontszerzést és a négy közé jutást”

Ezután Elek Gábor szövetségi kapitány vette át a szót, aki kiemelte, a tervezett munkát elvégezte a csapat, a három siófoki felkészülési meccset megnyerték, bár nagy hullámzás volt a játékukban, ráadásul a brazilok ellen nem is mutattunk meg mindent, ami érthető, hiszen a dél-amerikaiak közvetlen riválisaink.

Azt szeretném, ha felszabadult, és senkitől nem tartó csapat lépne pályára Tokióban. Ha sikeresek akarunk lenni, minden nyomást hátra kell hagynunk. Az erő megvan bennünk, de mások is hasonló célokkal érkeznek. Szeretnénk továbbjutni a csoportból, de további jóslásokba nem bocsátkozom, mert egyébként is rossz vagyok benne.”

Az FTC vezetőedzője szerint aki jobban fog alkalmazkodni a körülményekhez, helyzeti előnyben lesz, ebben a másfél évben ez kulcskérdéssé vált a sportban is.

Kovacsics Anikó, a magyar válogatott csapatkapitánya kérdésre válaszolva kifejtette, jól sikerült a rehabilitációja, a felkészülést már teljes erőbedobással végezhette, és a meccseken sem volt panasza. Neves elődök sorába lép azzal, hogy az ötkarikás játékokon vezetheti a nemzeti együttest, reméli, hogy eredményességben is sikerül csatlakozni hozzájuk.

A keretből egyedüliként Tomori Zsuzsanna tapasztalhatta meg, milyen egy olimpia légköre, de a pekingi játékoknak is már 13 éve.

Egy sportolónak ez a csúcs. Hihetetlen élmény, nézőkkel teljesen más lenne a hangulat, de »nagy duzzogva« így is örülünk, hogy kijutottunk” – jegyezte meg viccesen az átlövő, akinek kulcsszerepe van a védekezésünkben.

Jó lenne, ha mi lennénk a sötét ló a csoportban, és tudnánk néhány meglepetést szerezni. Az első körben szeretnénk egy jó meccset játszani a franciákkal, onnan meg rálépünk a gázpedálra. Titkon arra vágyom, hogy a harmadik helyet elcsípjük a csoportban, ha pozitív élménnyel tudnánk továbbmenni, onnan bármi lehet” – tette hozzá Tomori.

Lukács Viktória elmondta, napról napra új információk érkeznek a helyszínről, hogy mehetnek-e a megnyitóra vagy nem, és hányan, valószínűleg csak a helyszínen fog kiderülni, mi vár rájuk.

A válogatott pénteken utazik el Tokióba, ahol a felkészülés utolsó fázisában 22-én összecsap a norvégokkal, majd 25-én Franciaország ellen kezd meg az olimpiát.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

KOVACSICS: RÁM MENNYIRE LESZ BÜSZKE ANYUKÁM?

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria) Jobbszélső: Lukács Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Siófok KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Kisfaludy Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Tartalékok (sérülés esetén nevezhetőek be): Szikora Melinda (Siófok KC), Helembai Fanny (Váci NKSE)
Szövetségi kapitány: Elek Gábor
Edző: Danyi Gábor
Szakmai tanácsadó: Görbicz Anita

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ OLIMPIÁN
Július 25., 21.30: Magyarország–Franciaország (magyar idő szerint 14.30)
Július 27., 11.00: Magyarország–Brazília (magyar idő szerint 4.00)
Július 29., 19.30: Magyarország–Orosz csapat (magyar idő szerint 12.30)
Július 31., 19.30: Magyarország–Spanyolország (magyar idő szerint 12.30)
Augusztus 2., 16.15: Magyarország–Svédország (magyar idő szerint 9.15)

Legfrissebb hírek

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
17 órája

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
17 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
18 órája

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00
Ezek is érdekelhetik