Tokió 2020: Borzasztó kötéltánc volt, de megcsináltuk – Elek Gábor

– Megy vagy marad?
– Egyelőre nem szeretnék ezzel a kérdéssel foglalkozni, még le kell ülnünk a szövetség vezetőivel és megbeszélni mindent – válaszolta a tokiói olimpián hetedik helyen végző magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Elek Gábor, akinek stábjával együtt lejárt a megbízatása a játékok végeztével.

– Miként ülepedtek le önben a tokiói történések?
– Az elején nagyon el voltam keseredve, mert az első három tokiói csoportmeccsünkön nem azt az arcát láttam a csapatnak, mint a felkészülés alatt. A végén viszont azt mutatták a játékosok, amit a márciusi olimpiai selejtezőn vagy a tavaly decemberi Európa-bajnokságot követő időszakban. Ez nekem is megfoghatatlan. Az utazás, az akklimatizáció, az, hogy bementünk az olimpiai faluba, hogy elég kiszolgáltatottak voltunk az edzéslehetőségekkel Japánban, nyilván nem segítették elő, hogy rögtön az elején a kellő hőfokon működjünk. Nem zárom ki, emiatt is lehetett a rossz kezdés, de amiatt is, hogy nagyon meg voltunk illetődve a játékok elején.

– A mentális felkészülésen és állapoton múlt minden?
– Az olimpia végére bizonyítottuk, hogy annyira nem vagyunk elveszve, mint ahogy kezdtünk. Szóval ezek valóban a mentális tényezőkön és a koncentráción múlnak.

– Hogy tudtak ezen változtatni menet közben?
– Nem változtattunk semmin. Nagyon sokat sulykoltuk a csapatba, hogy a problémák jellemzően olyanok, amelyeken a szakmai stáb nem tud jelentősen segíteni. Úgy érzékeltük, hogy a játékosok belső motivációján múlott, hiszen a stábban mi nem tudunk a kerettagok helyett koncentrálni, információt befogadni, küzdeni a pályán.

– Az első három csoportmérkőzés kellett ennek a feldolgozásához?
– Mindig veszélyes ezt ilyen egyértelműen kijelenteni, mert nyilván nem egyformák a játékosok, nem mindenki ugyanazzal a problémával küszködik, miközben a megilletődöttség ugyanezeket a „tüneteket” produkálja. Rengeteg fiatal volt a keretben, csak Tomori Zsuzsanna szerepelt korábban olimpián. Ráadásul az olimpiai falu forgataga is el tudja terelni a figyelmet, teljesen más rendszerben működnek a dolgok egy olimpián, mint a többi világversenyen, ezeken is mind át kellett esni.

– Tokió előtt arról beszélt, a külső ingereket kell távol tartania magától a csapatnak, hogy vagány és eredményes játékot nyújthasson. Ez az elején mégsem sikerült.
– Úgy tűnik, hogy nem.

– Utólag nyilván könnyű okosnak lenni, de változtatna valamin a felkészülés kapcsán?
– Most már azt mondom, hogy igen, például valamivel hamarabb utaztam volna el Japánba, de ha tizedszer futnék neki az olimpiának első bálozóként, akkor sem tudnám kitalálni ezt menet közben, csak utólag.

– Megérte két felkészülési mérkőzést játszani még a rajt előtt itthon a brazilokkal, akik aztán Japánban legyőztek minket?
– Sokan feltették már nekem ezt a kérdést, de nem azon múlott a brazil meccs, hogy előtte megmérkőztünk velük Siófokon.

– Hanem?
– Nem az történt, hogy bármiféle újdonság vagy meglepetés ért volna minket, de olyan gyenge játékkal nem lehet nyerni. Ahogy indítottuk a mérkőzést, úgy tűnt, minden rendben lesz, aztán elkezdtünk „barkácsolni”, fegyelmezetlenek voltunk, mást játszottunk, mint amire készültünk, és teljesen elbizonytalanodtunk. Egyvalamit tudtunk az olimpia előtt is: reálisan a svéd, spanyol, brazil hármasból kell legalább kettőt legyőzni a továbbjutáshoz. Borzasztó kötéltánc volt a vége, de meg tudtuk csinálni. Mondhatjuk persze, hogy ha a svédeknek nem lett volna már mindegy az utolsó csoportmeccs ellenünk, akkor másként alakul, de ennyi szerencsénk nekünk is lehet.

– Összességében reális a hetedik hely?
– Ez a realitás, sőt. A Brazília elleni találkozó nagyon rosszul sikerült, a másik három vereséget viszont a három dobogóstól szenvedtük el. A francia, az orosz és a norvég válogatott is nagyobb erőt képvisel, mint a magyar, és azt gondolom, hogy a svéd is.

– Milyen jövő vár a magyar válogatottra?
– Valamit megmozdítottunk, például a folyamatos monitorozásra, a teljesítménydiagnosztikára gondolok – ami eddig nem volt a keretnél –, és ezeknek az összefogására. Szerintem ez az irány jó. Elmozdultunk egy állapotból, kicsivel több tudományt tudtunk belevinni a munkába, több háttértámogatással, tudományos szakemberek bevonásával. Javaslataival Szabó Tamás professzor nagyon sokat segített az eredmények feldolgozásában, vele, Juhász Istvánnal és Holanek Zoltánnal jelentős sporttudományos háttérre támaszkodhatott a stáb.

– És mi vár a bajnoki címvédő ferencvárosi klubcsapatára, főleg azt nézve, hogy Tokióban Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita is vállsérülést szenvedett?
– Két irányítót elveszíteni augusztusban nem túl vidám... Kovacsics Anikóra a hónap végén műtét, majd több hónapos kihagyás vár. Szucsánszki Zita sérülése nem igényel műtéti beavatkozást, de neki is ki ki kell hagynia néhány hetet. Egy vállsérülés rehabilitációjának pontos ideje ugyanakkor mindig kiszámíthatatlan.

– Rajtuk kívül talpsérülés miatt a balszélső, Hársfalvi Júlia is optimálisan csak három-négy hét múlva kezdhet el újra edzeni. Irányítóposztra terveznek új játékost igazolni?
– Igen, keressük a megoldást, de ez nem egyszerű az évnek ebben az időszakában.

– A fentiek tükrében milyen célokkal vágnak neki a következő idények?
– Most még nagyon korai, hogy bármit is mondjak erről. Meghatározó lesz, hogy milyen összetételben tudunk dolgozni.