Az igazi erő – Vincze Szabolcs jegyzete

A tokiói paralimpián nem csak annyi történt, hogy a magyar küldöttség nagyszerűen szerepelt, amit egyébként önmagában is jól mutat, hogy tizenhat érmet, köztük hét aranyat szerzett, és túl a dobogós helyezéseken, a nyolcvan versenyszámból, amelyben érdekelve voltunk, hatvanháromban az első nyolcban végeztünk, ami az egész küldöttség erejét mutatja. Ez is bizonyítja, nem kiszaladt eredményekről volt szó.

Nem akarok feltétlenül statisztikai adatokat citálni, mert egy paralimpián nem mindent a számok határoznak meg, de lássuk be, elég jól néz ki, hogy a harminchét sportolóból álló válogatottunkból heten szereztek aranyat. Ez az együttes tizenkilenc százaléka, amivel a minden világversenyen hagyományosan erős Egyesült Államokat is sikerült túlszárnyalni, az ő esetükben ugyanez tizenöt százalék.

Ennyi önfényezést azért engedjünk meg magunknak, nemcsak mert jól hangzik, de ezt a beszédes adatot bátran lehet mutogatni, hivatkozni rá, ezt már senki sem veheti el a magyar csapattól.

És én mégsem ezt tartom a legfontosabbnak.

Hanem azt a közösségi szellemet, azt az erőt, amit Tokióban személyesen megtapasztaltam. Ezt mutatta például, amikor az úszó Illés Fanni legalább annyira örült Pap Bianka és Konkoly Zsófia aranyérmének, mint a sajátjának, nemcsak végignézte a döntőjüket a helyszínen, hanem a győzelem után ott várta társait az edzőjével, és sírva borultak egymás nyakába. Amikor nekik játszották a magyar himnuszt, úgy szorították magukhoz az érmet, hogy abban az elmúlt öt év minden nehézsége és szenvedése benne volt.

Bárhol is voltam, zúgott a „Ria-Ria-Hungária!”, és mivel nem lehettek jelen szurkolók, könnyen ki lehetett találni, honnan jön a hangos buzdítás. Szerintem ez a szellem adja a 2021-es magyar paralimpiai csapat igazi erejét, és hiteti el velem, velünk, hogy így lehet ez három év múlva is, amikor többségében ugyanezek a fiúk és lányok versenyeznek majd Párizsban.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint sosem volt még ilyen erős és egységes a magyar paralimpiai csapat.

Nyilván egyébként is sokkal jobban ismeri a sportolókat és a közösséget, mint én, de az alapján, amit a helyszínen a saját szememmel láttam, a saját fülemmel hallottam, és olykor a saját bőrömön éreztem, egyet kell értenem vele. Ez a kijelentése most biztosan sokkal több kincstári optimizmusnál.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!