Paralimpia 2020: Otthon azért már kialakítottam az éremnek egy helyet – Dávid Krisztina

– Remekül sikerült az alapversenye. Figyelt rá, hogy jól sikerüljön?
Bevallom, fogalmam sem volt, hogyan lőttem a sorozatokban, csak a végén, a hatvanadik lövés után néztem meg számszerűen, mi történt. Engem közben csak az érzések foglalkoztattak, azokra hagyatkoztam. Volt, hogy el is kellett engednem a kontrollt, mert tudom, mire vagyok képes, és azt is, hogy azzal be kell jutnom a döntőbe. Azért nem volt iszapbirkózás a selejtező, de minden egyes lövésért meg kellett küzdenem.

– A döntőben mintha nem kezdett volna olyan jól. Nem ijedt meg?
– Ezek nekem nem fontosak, mert mindig van olyan lövés, amelyik nem úgy sikerül, ahogy szeretném. Az volt a fontos, hogy a helyzethez mérten nyugodt tudjak maradni, és ha a találat kicsit máshova megy, majd legfeljebb tekerek az irányzékon, jobban figyelek arra, hogy a markolatot hogyan fogom és hogyan sütöm el a pisztolyt. Mert mindig csak az adott lövés van.

– Akkor nem is tudta, éppen hogyan áll a versenyben?
– Ilyenkor fogalmam sincs, hogyan állok. A bemondó ráadásul olyan hangos volt, hogy magamban dúdoltam, hogy elnyomjam a hangját, nehogy megtudjam, hányadik helyen állok. Így tudtam végigcsinálni. Még azt sem figyeltem, hány lövésnél tartok, semmiről nem akarok tudni ilyenkor.

– A hajrában sem nézte, az utolsó lövéseknél?
– Na, akkor jött egy zeneszám, amelyet nagyon szeretek, Lenny Kravitz Are You Gonna Go My Way című száma, az beszűrődött, jó húzása van. Ami jó, azt beengedem, és ez adott egy löketet. Az egyik szakasznál volt egy flow-élményem, amikor bármit csináltam, a lövés középre ment.

– A zene ilyenkor nem zavarja a sportlövőket a koncentrálásban?
– Ez benne a művészet, hogy amikor valami zavaró dolog történik, milyen eszközt kapok elő a szerszámosládámból, hogy kezelni tudjam. A zene nemcsak nekem szólt, hanem mindenkinek, és biztosan volt, aki ezt nehezen viselte. De más versenyen is szokott szólni, volt, hogy remegett a basszustól a mellettem álló kis asztalka.

– A kieséses szakaszban mennyire változott a hozzáállása?
– Ott már tempósabban kell lőni, csak ötven másodpercem van leadni egy lövést, és az előkészítésre érdemes nagyon fókuszálni, mert nincs idő korrigálni. Egyébként én voltam a leglassabb a sütésben, ezt érzékeltem, de ott nincs kecmec, nem lehet lamentálni.

– Titkon reménykedett ebben a bronzéremben?
– A mezőny egyre keményebb. Ugyan én is fejlődök, de jönnek a fiatalok és a nagyobb országok, csak előre lehet haladni, muszáj valami pluszt hozzátenni. Nagyon jót akartam lőni, mert azt azért tudok, de ez nem a Nyuszi-kupa, nem a Háztömb-körüli bajnokság, hanem a paralimpia. Otthon azért már kialakítottam az éremnek egy helyet a vitrinben, és szinte meg voltam őrülve, hogy szerezzek egy olyan melegítőt, amelyben kényelmesen érzem magam, mert éreztem, hogy erre szükségem lesz.