Tokió 2020: a vitorlázó Vadnai Benjámin az első tízben 3 futam után

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.07.26. 09:04
null
Vadnai Benjamin (Fotó: MVSZ, archív)
Már a második napjuknál tartanak a vitorlásversenyek. Eddig három magyar szállt vízbe, akik közül a Laser hajóosztályban induló Vadnai Benjamin áll a legjobban.

Vadnai az első futamban 7. lett, a másodikban 21., míg a harmadikban nagyon sokáig a második helyen állt, sőt a vezetést is átvette, de a futam végére visszacsúszott a 9. helyre. Mivel a legrosszabb eredményük kiesik, ezért három futam alapján összesítésben a 9. helyen áll. Az élen ebben a hajóosztályban a finn Karlee Tapper áll az élen.

A női szörfösöknél Cholnoky Sára hat futamon van túl, s hétfőn 21., 25. és 15. helyeket szerzett, így összesítésben a 26. az éllovas francia Charline Picon mögött.

A női Laser Radial hajóosztályban Érdi Mária mindkét futamában 16. lett, így összesítésben a norvég Line Flem Höst mögött a 20. A magyarról tudni kell, hogy a harmadik futamban borult, miután az egyik japán versenyző nekiütközött a hajójának.

„Sajnos különösebben ma sem vagyok elégedett. Úgy ültem hajóba, hogy nincs semmi extra elvárás, kockázatmentes vitorlázást terveztem, amely egy ideig meg is volt, de aztán sajnos jött az ütközés...” – mondta Érdi Mária.

 

 

Legfrissebb hírek

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
9 órája

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02
Ezek is érdekelhetik