Tokió 2020: amerikai arany és szlovák ezüst a golfversenyen

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.08.01. 09:58
null
Xander Schauffele aranyérmet szerzett az Egyesült Államoknak (Fotó: AFP)
A pénteki és szombati szakasz után az élen álló amerikai Xandes Schauffele szerezte meg az aranyérmet a férfi golfosok tokiói olimpiai versenyén, megelőzve a szlovák színekben versenyző Rory Sabbatinit. A bronzérmet hétszereplős rájátszásban a tajvani C. T. Pan szerezte meg.

Az eddigi négy major versenyét a top 10-ben záró, három alkalommal top 3-as Schauffele pénteken vette át a vezetést az osztrák Sepp Strakától, és bár a szombati és a vasárnapi szakasz alatt is többször feljöttek rá, a végére mindig előnyt szerzett.

Vasárnap a 14-es szakaszon az elsütése után bozótosban kötött ki a labdája, de szerencsésen megúszta, egy plusz ütéssel teljesítette a pályát. A 17-esen a homokot is megtalálta, de manapság az nem számít annyira kellemetlen helyzetnek, mint régen, remek ütéssel egy birdie gurítást készített elő, és azzal mozdult el Sabbatini mellől. Az utolsó lyuknál hozta a part, és –18-cal megnyerte a versenyt.

Schauffele édesapja német színekben éremesélyes tízpróbázóként készült az 1988-as olimpiára, de autóbalesetet szenvedett, fél szemére megvakult, és derékba tört a karrierje. Most fia edzőjeként valósíthatta meg szertefoszlott olimpiai álmát.

Schauffele a csütörtöki játéknap előtt alig aludt, az olimpiai falu helyett ugyanis szállodában lakik, ami visszaütött, ugyanis ott áramszünet volt éjjel, és a vészvilágítás öt órán át zavarta a pihenésben.

A Kaszumigaszeki golfpályán a második a Dél-Afrikában született Sabbatini lett, az olasz származású golfos két éve vette fel felesége és mostohafia szlovák állampolgárságát, és most kiváló, –10-es vasárnapi hajrájának köszönhetően ezüstérmet szerzett északi szomszédunknak.

A bronzéremért hétfős együttállás után rájátszást rendeztek. Az első kör után búcsúzott a japánok ásza, Macujama Hideki és a brit Paul Casey. (Pedig Macujama sokszor került olyan helyzetbe a vasárnapi alapversenyen, hogy egy közepesen nehéz gurítással előrébb lépjen, ám elhibázta őket, még a 18. lyukon is.)

Továbbment a tajvani C. T. Pan, az amerikai Collin Morikawa, a chilei Mito Pereira, a kolumbiai Sebastián Munoz és az ír Rory McIlroy. A második lyukat mindegyikük három ütéssel teljesítette, a harmadikon Pan és Morikawa birdie-t ért el, a többiek nem, így ketten mentek tovább. Végül a negyedik lyuk döntött, Pan negyedik próbálkozása után a lyukban kötött ki a labda, Morikawáé után nem, így Tajvan szerezte meg a bronzérmet.

Az olimpiától több ász is a koronavírus miatt kényszerült távol maradni, köztük a spanyol Jon Rahm és az amerikai Bryson DeChambeau sem lehetett ott a 60 fős mezőnyben.

A nők versenyét csütörtöktől vasárnapig rendezik meg.

TOKIÓ 2020
FÉRFI GOLF
Olimpiai bajnok:
Xander Schauffele (Egyesült Államok) 266 ütés (–18)
2. Rory Sabbatini (Szlovákia) 267 (–17)
3. C. T. Pan (Tajvan) 269 (–15) – rájátszás után
4. Collin Morikawa (Egyesült Államok) 269 (–15)
Mito Pereira (Chile) 269 (–15)
Rory McIlroy (Írország) 269 (–15)
Sebastián Munoz (Kolumbia) 269 (–15)
Macujama Hideki (Japán) 269 (–15)
Paul Casey (Nagy-Britannia) 269 (–15)

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik