Tokió 2020: Kozák más vizeken evez, Bodonyi a terminátor

Vágólapra másolva!
2021.08.02. 05:22
null
Elöl Kozák, hátul Bodonyi, a terminátor (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint arról beszámoltunk, a tokiói olimpia kajak-kenu versenyeinek első napján magabiztos evezéssel jutott tovább a női kajak kettesek 500 méteres számában a középdöntőbe a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra alkotta magyar egység, így érthetően jó hangulatban beszéltek a célba érkezést követően a Nemzeti Sportnak.

Az ötszörös bajnok Kozák Danuta és az első olimpiáján szereplő Bodonyi Dóra a nap egyik legdominánsabb teljesítményét nyújtva több mint két másodperc előnnyel nyerte meg az előfutamát és jutott ezzel a középfutamba.

„Nekem kemény a pálya, a többiek azt mondják, puha, úgy látszik, én más vizeken evezek. Szembeszeles, igazi első pálya volt. A továbbjutás volt a cél, a holnapra készülünk. Ebben az időben nem egyszerű, hogy van egy plusz körünk a döntő előtt, emellett az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a hazai ellenfeleinkkel is versenyzünk közben” – értékelte Kozák a futamot.

Bodonyi már szűkszavúbban beszélt, már amikor Kozák hagyta...

Nekem könnyű volt evezni – kezdte Bodonyi, ám Kozák közbeszólt: »jól van, terminátor!«, majd hagyta, hogy társa befejezze. – Várjuk a holnapot”.

Bővebben itt.

Legfrissebb hírek

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

„Ez a szituáció rosszul volt kezelve” – Csipes Tamara az édesapja és Kozák Danuta közti feszültségről

Kajak-kenu
2024.08.27. 21:22

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

Ma kialakul a második elődöntő párosítása

Foci Eb 2024
2024.07.06. 07:17

Még mindig nem száz százalék, hogy az Eb-egység indul-e Párizsban

Kajak-kenu
2024.06.22. 12:53

Párizs 2024: Kozák nincs az utazó kajak-kenu csapatban, a női négyes összeállítása még kérdéses

Kajak-kenu
2024.06.20. 18:57
Ezek is érdekelhetik