– Most már azért megnyugodott?
– Mire gondol?
Repka Attila, olimpiai bajnok |
„Lőrincz Tamás a kategória világ- és Európa-bajnoki címvédője, első kiemeltje, egyértelmű olimpiai érem-, sőt, aranyérem-esélyes. És ezt ő is pontosan tudja magáról, ilyen előélettel a háta mögött nyilván nem mehet úgy oda, hogy majd csak lesz valami, meglátjuk. Egyszer, a pályája csúcsán Darnyi Tamást megkérdezték, mit vár saját magától az olimpián, mire azt felelte: „Nézze, uram, én vagyok az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő, emellett a világcsúcstartó – azt várja tőlem, hogy azt mondjam, hetedik szeretnék lenni?!” Na, Lőrincz Tomival pontosan ugyanez a helyzet, ő sem a hét–tizedik helyért utazik Tokióba... Ettől még persze egyáltalán nem lesz könnyű dolga, már ha csak megnézzük, eleve milyen világklasszisokkal van tele a hetvenhét kilogrammos súlycsoport. Nagy riválisa, az orosz világbajnok Alekszandr Csehirkin például nincs is ott a kiemeltek között – papíron tehát elméletileg rögtön a nyitómeccsen is összekerülhet vele –, de rajta kívül is pokolian kemény ellenfelek vannak még ott, csupa szovjet utódállambeli klasszis; kazah, üzbég, emellett egy nagyon jó iráni is. Tomi ugyanakkor vitán felül zseni, fantasztikus érzékkel megáldott birkózó, az eredménysora önmagáért beszél, továbbá az öccsével, Vikorral együtt mindketten abszolút maximalisták, egymást fanatizálják, és hajszolják bele a sikerbe. Ha ők egyszer a fejükbe vesznek valamit, nem nyugszanak addig, amíg végre nem hajtják – márpedig a fejükbe vették, hogy Tokióból is mindketten éremmel térnek haza...!” |
– A mögöttünk hagyott másfél évben végig ott motoszkált önben a félsz, hogy a végén még a halasztott olimpiát sem fogják megrendezni, így a lehető legrosszabb forgatókönyv valósul meg.
– Az elmúlt időszak tényleg borzasztóan idegtépő volt, úgyhogy nem tudok mást mondani, tényleg nagyon boldog vagyok, hogy végül ha ilyen formában is, de megadatott, hogy a negyedik olimpiámra nemcsak kvalifikáltam magam, hanem valóban ott is lehetek. Őszinte leszek: annyi munkát tettünk bele az elmúlt nem is négy, hanem öt évbe – miközben megállás nélkül idegeskedtünk, hogy most akkor mi lesz, hogy lesz vagy nem lesz –, hogy hiába pánikolnak sokan a zárt kapus rendezés miatt, hogy végül nem lesznek nézők, engem már az sem érdekelne, ha csarnok se lenne, csak lehessek ott végre a szőnyegen.
– Tény, szörnyen igazságtalan lett volna a sorstól, ha annyi szenvedés után, világ- és Európa-bajnoki címvédőként önhibáján kívül az olimpia nélkül kellett volna lezárnia pályafutását. Így viszont, ilyen eredménysorral a háta mögött minimum bizakodó lehet.
– Nyilván, többször beszéltünk róla, hogy ezek az eredmények mekkora önbizalmat és mennyire jó visszajelzést adnak arról, hogy a balul sikerült riói játékok után egy súlycsoporttal feljebb lépve is van még ezek szerint egész sok keresnivalóm a sportágban. Ugyanakkor azt is sokszor elmondtam, hogy minden világverseny más, és az, hogy a legutóbbi világ- és Európa-bajnokságon minden jól alakult, nem jelenti automatikusan, hogy felállhatok a dobogó tetejére Tokióban is. Lehet, hogy ha azokat versenyeket a következő napon rendezték volna, teljesen más eredmények születnek... De értem, mire gondol, és az előjelek nyilván kiválóak: igyekszünk mindenkiből a lehető legjobban felkészülni, a legjobb állapotban odaérkezni, és bízni abban, hogy minden a legjobban alakul.
A 77 kilogrammos kötöttfogású súlycsoport másik uralkodója Lőrincz mellett Alekszandr Csehirkin. A 35 esztendős rutinos orosz a 2017-es párizsi világbajnokság elődöntőjében legyőzte magyar ellenfelét, ám a fináléban nemes bosszút vett rajta a vajdasági Nemes Viktor – Csehirkint azonban utólag doppingvétség miatt megfosztották ezüstérmétől, így Lőrincz Tamás nyakába került. Az orosz ezt követően röhejesnek mondható féléves eltiltással megúszta, a következő évi világbajnokságon már gond nélkül indulhatott, s győzte le Lőrinczet ismét, ezúttal a döntőben, hazai közönség előtt, a Papp László Budapest Sportarénában. Tokióban lenne a legszebb a revans... Csehirkinen kívül az iráni Mohammadali Geraei emelkedik ki a mezőnyből, de a kiemelésnek köszönhetően ő a másik ágon lesz, így legfeljebb a fináléban jöhet szembe. Mellette az örmény Karapet Csaljan, az azeri Rafig Huseynov és a svéd Alex Kessidis említhető még – de elég sokatmondó, hogy utóbbit például Lőrincz Tamás két és fél perc alatt technikaizta le a 2019-es kazahsztáni kvalifikációs világbajnokság döntőjében. |
– Birkózásban először alkalmazzák majd a kiemeléses rendszert, ön az eredményeinek köszönhetően első kiemelt lesz Tokióban. Jelenthet ez tényleges előnyt?
– Miután négy kiemelt van, a másik háromról tudjuk, melyik ágon lesz, ki az a kettő, akivel biztosan legfeljebb csak a döntőben találkozhatok. De azért csalóka a helyzet, a legjobbak közül többen nem kiemeltek, így például simán előfordulhat, hogy én egyből orosszal vagy az azerivel kezdek... Másrészt Tokióban már súlycsoportonként csak tizenhat versenyző lesz ott, így borzasztóan sűrű a mezőny, ez tényleg a legszűkebb világelit. Nem sok meccsünk lesz, de valamennyi roppant kiélezett. Erre felkészültünk lelkiekben, és szerencsére az elmúlt időszakban nagyszerű külföldi edzőpartnerekkel tudtunk gyakorolni – egyszóval kiváló felkészülési időszak van mögöttünk, aztán majd kiderül, mire lesz elég.
– A riói kudarc után gondolta, hogy öt évvel később még ilyen sikerek után ilyen tervekről beszélgetünk?
– Viccel? Én ott konkrétan abba akartam hagyni az egészet. Tisztán emlékszem, miután lement az az egy szem meccsem – egy nappal azután, hogy Viktor öcsémnek elcsalták a bronzát –, ültünk a szobánkban síri hangulatban, és abban a pillanatban úgy voltam vele, hogy köszönöm, ennyi volt, viszlát. De aztán annyian győzködtek, köztük Viktor is, hogy neki kell még veselkedni a következő ciklusnak, hogy végül beadtam a derekam. Ettől függetlenül abban a lelkiállapotban elképzelni sem tudtam, hogy bármi érdemlegeset tudnék alakítani két kategóriával feljebb – hogy végül aztán hova jutottam, minden várakozásomat felülmúlja.
– Ráadásul már két kisgyermeke szorít önért, miként az áprilisi Európa-bajnokságon is – akkor elég jól bejött, hiszen meg sem állt az aranyéremig.
– Imádnivalóak, egész nap elnézik aput a tévében, a varsói Eb-n még a döntőmet is megvárták, mert nem húzódott késő estére – most nyilván más lesz, hiszen Tokióban magyar idő szerint a hajnali órákban kezdünk. A feleségem mindig küldi róluk a fotókat és videókat, ahogy szurkolnak, végtelenül megható, tényleg ezért éri meg csinálni, egyszerűen nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok értük, ők adnak erőt és támaszt folyamatosan, nekik köszönhető, hogy még harmincnégy évesen is itt vagyok.
– Viszont egyetlen pillanatig sem ködösített a jövőjével kapcsolatban, már jóval korábban kerek perec kijelentette, ez az olimpia az utolsó állomás a karrierjében.
– Nem kérdés, amint lefújják az utolsó meccsemet, azzal a lendülettel akasztom is szögre a birkózócipőt. Félreértés ne essék, rengeteg szép élményt kaptam a sportágtól, de legalább ugyanennyi lemondással is jár – főleg amióta családom van. Nagyon nehéz folyamatosan távol lenni edzőtáborokban, versenyeken úgy, hogy a szeretteid otthon várnak, aztán miután végre hazaérkezel hozzájuk, újra rávenni magad a bepakolásra és a búcsúzásra... Persze, tudod, hogy ezt értük is csinálod, de most már tényleg bőven itt az ideje átadni a stafétabotot.
– Köztudott, hogy Viktor öccse a másik nagy támasza, és viszont. Neki nem alakult túl jól az elmúlt egy éve – térdoperáció, koronavírus –, de egyre jobb formában van. Adja magát a kérdés, hogy Tokióban is kiegyeznének valami hasonló eredménnyel, mint a két évvel ezelőtti kazahsztáni kvalifikációs világbajnokságon, amelyet ön megnyert, ő pedig ezüstérmes lett?
– Viktor nagyon erős srác, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy az olimpiára újra rendben lesz, ereje teljében érkezik meg Tokióba. Nem véletlenül a súlycsoportja egyik legjobbja, egyebek mellett Európa-bajnoki címmel és világbajnoki ezüstéremmel a zsebében. Fikarcnyi kétségem sincs, hogy Tokióban újra azt a Viktort látjuk majd, aki másfél éve, Kazahsztánban vb-ezüstérmes lett. A kérdésre válaszolva pedig, nekem szebb zárást nem is adhatna más, mint ha sikerülne valami hasonló, mint Kazahsztánban – mindegy is, milyen leosztásban! Mi minden világversenyünknek köztudottan azzal a családi céllal vágunk neki, hogy mindketten érmet hozzunk haza. Nos, Európa-bajnokságon és világbajnokságon már sikerült ez a bravúr, már „csak” az olimpia hiányzik. A leghőbb vágya Viktornak is, nekem is, hogy Tokióban is mindketten a dobogón állhassunk, és ennek az álomnak most ott vagyunk a kapujában!
Amikor valaki az egyik legeredményesebb magyar sportág történetének legeredményesebb magyar versenyzőjeként (az a 14 világversenyes érem mindennél beszédesebb), kategóriája világ- és Európa-bajnoki címvédőjeként, első kiemeltjeként vág neki negyedik olimpiájának, akkor ahhoz sok mindent nem lehet és nem is kell hozzáfűzni. Talán csak annyit, hogy Lőrincz Tamás eredménysora nem véletlen. Ahogy Repka Attila is mondta (meg ahogy mindig, mindenki elmondja a sportág szakmai berkein belül), „Szöcsi” személyében olyan kivételes érzékkel megáldott generációs klasszisról beszélünk, amilyen nem terem minden bokorban és nem születik minden évtizedben. Aki rögtön élete első felnőttversenyén, 19 éves újoncként Európa-bajnoki címet szerez, majd olimpiai és világbajnoki érmek után egy ötkarikás kategóriával, tíz kilóval(!) feljebb is felér a csúcsra mindenhol, és 34 évesen is látványos könnyedséggel oktatja a mezőnyt – nos, az igazán megérdemli, hogy a lehető legszebben zárja kivételes pályafutását. Lőrincz Tamásban a taníthatatlan érzék és a kellő intelligencia mellett ugyanúgy megvan a sportághoz elengedhetetlen csibészség, valamint a másfél évtizedes profi pályafutása alatt gondosan összegyűjtött rutin és higgadtság is. Ebben a mezőnyben mindenkit meg tud verni, a képességei alapján az oroszt is – csak alakuljon minden a lehető legjobban. |