Kovács Zsófia a műtét után: „Senki és semmi nem állíthat meg”

Vágólapra másolva!
2024.09.04. 17:03
Fotó: Árvai Károly
Ismét megműtötték Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornászt.

 

„Ismét egy sikeres műtéten estem át, így már itthon folytathatom a gyógyulásomat. Úgy érzem, ezzel lezárult egy időszak és egy új indul. Hiszen senki és semmi nem állíthat meg” – írta közösségi oldalán a 24 éves dunaújvárosi sportoló, aki jelezte, immár a 2028-as Los Angeles-i olimpiára készül.

Kovácsnak tavaly szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében. A műtétje sikeres volt, a felépülése a tervek szerint haladt, de csak egy versenyen, június utolsó hétvégéjén Bukarestben tudott indulni. Ott felemás korláton dőlt el az olimpiai országkvóta sorsa közte és Székely Zója között. A selejtezőben Székely pontszáma volt nagyobb, Kovács csak első számú tartalék volt, végül mégis rajthoz állhatott a döntőben, ahol megelőzte honfitársát, ezzel kijutott a párizsi ötkarikás játékokra.

A francia fővárosban azonban a pódiumedzésen megsérült a műtött térde, ezért mégis Székely versenyezhetett helyette. Július végén Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya még úgy nyilatkozott: nem olyan komoly a dunaújvárosi sportoló sérülése, tudomásuk szerint húzódás és részleges térdszalagszakadás a diagnózis, ezért nincs szüksége újabb operációra.

 

Legfrissebb hírek

Nadal megkapta a NOB-tól az olimpiai fáklyát

Tenisz
2025.03.17. 22:15

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Betlehem: Reményeim szerint ez a négy év lesz pályafutásom csúcsidőszaka

Úszás
2025.03.04. 18:06

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2025.03.03. 17:55

Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Úszás
2025.02.28. 13:50

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

Sorjáznak a panaszok a párizsi érmek minőségének romlása miatt

Párizs 2024
2025.01.06. 13:05
Ezek is érdekelhetik