
A szombati csapatversenyt követően vasárnap szerenkénti országos bajnokságon mérik össze tudásukat a hazai élmezőny tagjai Budapesten, a Központi Tornacsarnokban.
A magyar szövetség szerdai sajtóközleménye szerint a hétvége egyik legfontosabb üzenete, a magyar férfitornában újra eljutottak oda a klubok, hogy teljes felnőtt csapatokat tudnak kiállítani. Az elmúlt időszakban a csökkenő létszám miatt a szuper-csapatbajnokság jelentette a megoldást, melyen kadet, ifjúsági és felnőtt tornászok alkottak vegyes csapatokat, idén azonban visszatér a klasszikus felnőtt csb-forma.
„Mindenki gőzerővel készül, és számomra kapitányként ez lesz az első olyan hazai verseny, ahol teljes képet kaphatok a mezőny aktuális állapotáról – fogalmazott Szűcs Róbert. – Más edzésen látni a gyakorlatokat és más éles versenyhelyzetben. Többen már szerepeltek világkupán vagy egyéb nemzetközi viadalon, de most derül ki igazán, ki hol tart jelenleg.”
A szombati csb ezúttal külön verseny lesz, tehát nem selejtez a vasárnapi szerenkénti országos bajnokságra.
A szabályok szerint a felnőttcsapatokban 2008-as és 2009-es születésű tornászok is segíthetik egyesületüket, vasárnap azonban kizárólag a felnőttmezőny indulhat.
„Jelenlegi tudomásom szerint komoly sérült nincs a felnőtt keretben. Elképzelhető, hogy nem mindenki indul mind a hat szeren, de alapvetően teljes mezőnyre számítunk. Jó versenyt várok, azt, hogy mindenki a legjobb formáját próbálja nyújtani, és sikeres gyakorlatokat mutat be” – mondta a férfiválogatott kapitánya.

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Felavatták Keleti Ágnes szobrát Budapesten

Kapitális harcsát fogott Borkai Zsolt Győrben





