Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

AZ UTOLSÓ FINOMHANGOLÁS, a szerdai edzés után csütörtökön elkezdődik az Európa-bajnokság a hölgyeknek Zágrábban. Reggel kilenc után néhány perccel már indul a selejtező, amelyben öt magyar lány méreti meg magát. Kedden még nem volt teljesen biztos, ki lesz az az öt versenyző, hiszen Kovács Zsófia vírusfertőzés miatt nem tudta teljes értékűen végigcsinálni a pódiumedzést, de az „A-csapat” vághat neki a viadalnak csütörtökön.
„Szerencsére azt lehet mondani, hogy átmeneti rosszullét volt az övé, szerdán már edzett, ott lesz az Európa-bajnokság rajtján – mondta a Nemzeti Sportnak Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára, az Eb-csapat vezetője, aki arra is kitért, hogyan végezte el a válogatott az utolsó szerdai simításokat: – Végigmentek a szereken a lányok, mindenki hangsúlyosabban gyakorolta a gyakorlatainak azon részeit, amelyekről úgy érezte, még csiszolásra szorulnak, de A-tól Z-ig mindent átvettek. Ilyenkor már nyilván nem kapnak túl nagy terhelést, de azért fontos volt, hogy ami a pódiumedzésen nem volt tökéletes, azzal foglalkozzanak. A délelőtti edzés után délután a hotelben lévő konditeremben laza nyújtás, átmozgatás volt a program, hogy mindenki készen álljon a csütörtök reggeli rajtra.”
Az eredményességbe rengeteg minden beleszólhat, a bírók megítélésétől, jóindulatától kezdve a pillanatnyi formán át a szerencséig, de a csapatvezető elégedett azzal, ahogy a magyar női válogatott tagjai felkészültek a kontinensviadalra.
„A helyzethez, időszakhoz képest készen áll a csapat. Nem volt könnyű összerakni a válogatott keretét, sokan sérülésből tértek vissza, ez mindenkinek nehezíti a helyzetét. A lányoknál négy, a fiúknál hat szer van, és olyan bonyolult mozgásformák közben, amit a tornászok végeznek, nagyon könnyen meg lehet sérülni. Ilyen a sportágunk, ezzel kell együtt élni. Ehhez képest felkészültek a lányok, és mindig el szoktam nekik mondani, az sikerüljön a versenyen, ami az edzésen is ment. Kovács Zsófi és Czifra Lili – aki szintén sérült volt – is szerzett az elmúlt időszakban érmeket, az utóbbinak olyan gyakorlata van felemás korláton, amit ha megfelelően végrehajt, döntőre, sőt éremre is van esélye vele. Bácskay Csenge és Péter Sára is képes olyat ugrani, amivel bármi lehetséges, de hozzá kell tenni, hogy a torna pontozásos sportág, abban is bíznunk kell, hogy a bírók nem sötét szemüvegen keresztül néznek majd minket” – mondta Altorjai Sándor.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Nők. Csütörtök. Selejtező, 9.20. Szombat. Szerenkénti döntők. Ugrás, 15.00 Felemás korlát, 15.47. Gerenda, 16.40. Talaj, 17.30. Vasárnap. Csapatdöntő, 16.00
Férfiak. Augusztus 19., szerda. Selejtező, 10.00. Augusztus 21., péntek. Szerenkénti döntők. Talaj, 18. Lólengés, 18.40. Gyűrű, 19.36. Augusztus 22., szombat. Szerenkénti döntők. Ugrás, 16.30. Korlát, 17.18. Nyújtó, 18.06. Augusztus 23., vasárnap. Csapatdöntő, 14.00
| A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE |
| Férfiak: Hajdu Tas, Kis Dominik, Mészáros Krisztofer, Molnár Botond, Tomcsányi Benedek, Závory Szilárd. Tartalék: Kiss Balázs. Nők: Bácskay Csenge (ugrás, felemás korlát, talaj), Czifra Bettina Lili (felemás korlát), Kovács Zsófia (felemás korlát, gerenda), Mayer Gréta (ugrás, felemás korlát, gerenda, talaj), Péter Sára (ugrás, gerenda, talaj). Tartalékok: Balázs Kira, Szilágyi Nikolett |

Kiderült, kik utaznak a mieink közül a torna Eb-re

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!






