Úszó Eb: kicentizve - Kis Gergő a 8. idővel döntős 400 gyorson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.18. 10:17
A Berlinben zajló úszó Európa-bajnokság előfutamából Kis Gergő a 8. legjobb idővel bejutott a döntőbe 800 méter férfi gyorson.

A futamában a szerb Velimir Sztjepanovics mögött másodikként célba érő magyar versenyző 3:50.35 perc alatt teljesítette a távot, amivel megelőzte Paul Biedermannt és Yannick Agnelt is.

Kis Gergő óriási hajrájának nagy jelentősége volt, hiszen a 400-on korábban világbajnoki aranyat nyerő német és a 200-on olimpiai bajnok francia már nem fért be az első nyolcba.

„Kicsit újítottunk az edzőmmel, megpróbáltunk kevesebb kilométert úszni az edzéseken és inkább a gyorsaságra mentünk rá, meglátjuk, ez mire lesz elég – mondta a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának Kis Gergő, akire hétfő este már döntő vár. – Nagyon-nagyon kiúsztam magam, rettenetesen elfáradtam, van nyolc órám arra, hogy kipihenjem magam.”

ÚSZÓ EB, BERLIN
ELŐFUTAMOK

FÉRFI 400 M GYORS
A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Stephen Milne (brit) 3:48.62 perc
2. Andrea Mitchell D'Arrigo (olasz) 3:48.77
3. Gabriele Detti (olasz) 3:48.79
4. Clemens Rapp (német) 3:49.03
5. Jan Micka (cseh) 3:49.10
6. Velimir Sztjepanovics (szerb) 3:49.49
7. Jay Lelliott (brit) 3:49.82
8. Kis Gergő (magyar) 3:50.35

Legfrissebb hírek

Jövőre Berlinben is lesz mérkőzés az NFL-alapszakaszban

Amerikai sportok
2024.12.11. 18:34

Berlin NFL-mérkőzéseket rendezne

Amerikai sportok
2024.11.12. 18:22

Berlin és Hamburg együtt pályázik a 2040-es olimpia rendezésére?

Egyéb egyéni
2024.08.15. 11:21

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

A berlini pálya már készen áll

Foci Eb 2024
2024.07.14. 16:15
Ezek is érdekelhetik