Berlin és Hamburg együtt pályázik a 2040-es olimpia rendezésére?

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 11:21
Az olimpiai zászló (Fotó: Getty Images)
A német újraegyesítés ötvenéves évfordulója alkalmából az ország pályázhatna a 2040-es nyári olimpiára, és két nagyváros, keletről Berlin, nyugatról Hamburg lehetne házigazda – fogalmazott Iris Spranger sport- és belügyekért felelős berlini szenátor.

Iris Spranger hozzátette: nem zárnák ki más városok jelentkezését sem. A dpa német hírügynökség értesülése szerint a két nagyváros között már voltak egyeztetések.

Szerinte nagyon kedvező lenne, ha Hamburg tengeri adottságait egyesítenék Berlin – mint nemzetközi sportmetropolisz és a legzöldebb német nagyváros – értékeivel.

Spranger hozzátette: az idei labdarúgó Európa-bajnokság megmutatta, hogy a főváros képes nagy sporteseményeket szervezni, megvan az ehhez szükséges infrastruktúra, logisztika, tapasztalat és szakértelem.

A német szövetségi kormány már hivatalosan is előkészítette az utat az olimpiai pályázathoz, és Nancy Faeser belügyminiszter augusztus elején aláírta az erről szóló megállapodást a Német Olimpiai Bizottsággal, valamint azokkal a tartományokkal és városokkal, amelyek érdeklődnek az ötkarikás rendezés iránt.

Németország eddig két nyári olimpiának adott otthont: 1936-ban Berlin, 1972-ben München volt rendező város.

 

Legfrissebb hírek

A németek hatgólos visszavágón jutottak túl az olaszokon a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Daniel Maldini először kezdhet az olasz válogatottban

Minden más foci
2025.03.23. 12:24

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Hiába Tonali korai gólja, a németek egygólos előnnyel távoztak Milánóból

Minden más foci
2025.03.20. 22:42

Támogatják a 2040-es német olimpiai pályázatot

Egyéb egyéni
2025.03.12. 11:04

Északisí-vb: német aranyérem az északi összetett férfi csapatversenyében

Téli sportok
2025.03.07. 17:27

Címlapsztori: miért nem olyan vonzó manapság német válogatottnak lenni?

Német labdarúgás
2025.03.07. 07:00
Ezek is érdekelhetik