Úszás: Cseh László szerződést hosszabbított Egerben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.26. 13:55
Cseh László 2017 végéig szerződést hosszabbított az Egri Úszó Klubbal – jelentették be csütörtökön Egerben, ahol az úszót és edzőjét, Plagányi Zsoltot köszöntötték a londoni Európa-bajnokságon elért sikerek után.

A versenyző szerint a kontinensviadal is megmutatta, hogy jó úton haladnak az olimpiai felkészülésben, s reális esélyt lát az aranyéremre Rióban.

Hozzátette: Londonban nagyon jól ment az úszás, de nem volt kirobbanó formában, azaz tud még fejlődni.

Cseh László arról is beszélt, hogy Egerben kiváló körülmények között készül, „béke és nyugalom” veszi körül.

Habis László, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte: Cseh László egri története tavaly januárban kezdődött, azóta egy sikeres vb-szereplés mellett megszerezte századik magyar felnőttbajnoki címét, a múlt héten Londonban pedig két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött.

Emlékeztetett arra is, hogy Plagányi Zsoltot választotta meg az év edzőjének a szakma.

Kovács Ottó, az Egri Úszó Klub elnöke bejelentette: Cseh László a riói olimpiát követően sem hagy fel a versenyzéssel, s célul tűzte ki a 2017-es budapesti világbajnokságon való részvételt. Az egri klubbal pedig a jövő év végéig meghosszabbította a szerződését.

Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb

Úszás
2024.09.02. 14:21

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15
Ezek is érdekelhetik